Egy működő üzem, a balatonfüredi gyógyfürdő bencés kézben, 1836-1855 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: liki   
2011. december 22. csütörtök, 08:18

Egy működő üzem, a balatonfüredi gyógyfürdő bencés kézben 1836–1855

Lichtneckert András

 

Az európai gyógyfürdők helyzete a 18. század elején

A hosszúra nyúlt 17. századot Európa középső területein a spanyol örökösödési háború, Magyarországon a Rákóczi-szabadságharc zárta le. A pusztító háborúkat egyformán megszenvedték csehek, németek, osztrákok és magyarok, és sok esetben nem alakulhatott másképpen a fürdővárosok sorsa sem. A Bécs melletti Badent a törökök 1683-ban szinte teljesen elpusztították. A kőkorsókban exportált gyógyvizéről világszerte ismertté vált Niederselters (ma Selters am Taunus) település a harmincéves háború idején elnéptelenedett.[1] 1689-ben a francia csapatok felégették Baden-Badent, az európai fürdőkultúra egyik fővárosát, amelynek nemzetközi közönségében évszázadokon át a franciáké volt a vezető szerep. Itt talál majd menedéket a francia arisztokrácia a forradalom idején, és a francia jelenlét és modor még a 19. század második felében is a kívánatosnál jobban érvényesült – legalábbis hazai, azaz német megítélés szerint.

Voltak szerencsésebb fürdőhelyek, mint az európai fürdőkultúrában sokáig vezető Pyrmont, ahol 1681 júniusában a Fürstensommer keretében az európai uralkodóházakból 34 fejedelmi és királyi méltóság gyűlt össze egy kis fürdőzésre és politizálásra. Ugyanígy a svájci Baden, amely ezekben a nehéz időkben építette fel hazája első színházát, egy 500 nézőt befogadó színháztermet, amelyet nem neveztek még fürdőszínháznak, mint a gyógypark területén 1881-ben felépített új színházukat. Már a 18., de még inkább a 19. században a színház az európai fürdőkultúra szerves részévé vált,[2] néhol még a nemzeti (anyanyelvi) színjátszás létrejöttében is szerepet kapott, mint a mi balatonfüredi színházunk, amelyet a reformkorban Nemzeti Játékszínnek is neveztek.

A 17/18. század fordulóján a legtöbb cseh, német, osztrák fürdő azonos helyzetből, a nulláról indult. Voltak persze előnyösebb helyzetben lévők, mint Pyrmont, ahol 1705-ből való a legrégebbi fürdővendéglista, 1726-ból a fürdőzene legkorábbi okleveles említése, 1784 előtt megépítették az első, 1817-ben a régi helyén a második színházukat.[3] Hessen és a Rajna térségének 32 régi gyógyfürdője közül egy római, kettő késő középkori, négy a 16., öt a 17. és tizenkettő a 18. századból ismert.[4] Nálunk a török hódítók is nyomot hagytak a fürdőkultúra történetén. Ismertebb török fürdőinkön kívül Székesfehérvárnak az 1688. évi népösszeírásban szereplő fürdője is a törökök hagyatéka lehetett.[5]

A balatonfüredi gyógyfürdő a története során mindig európai mintákat követett, ezért nevezték oly szívesen „magyar Pyrmont”-nak,[6] és hasonlítgatták savanyúvizét eleinte Pyrmont, Spa és Selters gyógyvizéhez, amit Carl Ludwig Sigmund 1837-ben cáfolt, a füredi vizet inkább az Eger (ma Cheb) melletti Lujza-kút vizéhez, tehát a franzensbadihoz hasonlónak találva.[7] Az európai fürdőkultúrát német ajkú orvosok, seborvosok, köpölyöző mesterek és műszakiak közvetítették, és magától értetődő volt, hogy a vendégfogadókban első szobalánynak bécsi kisasszonyt fogadtak fel és a magyar zenekar mellé egy ideig németet is szerződtettek. A füredi gyógyfürdőről szóló balneológiai irodalom – Crantz, Oesterreicher, Wurms, Petrovitsch, Mangold – sokáig német nyelven jelent meg, köztük a legjobb reformkori munka, Carl Ludwig Sigmundé 1837-ben. Horváth Bálint bencés szerzetesnek Balatonfüredről kiadott első terjedelmesebb magyar nyelvű balneológiai munkája Sigmund fordításán alapul. Az európai mintákat követni kellett amiatt is, hogy már a reformkorban kemény verseny alakult ki bel- és külföl­dön a meglehetősen kevés számú, ezrekben mérhető fürdővendég megnyeréséért.

 

Az alapítástól a saját kezelésbe vételig (1702–1836)

 

A Carl Ludwig Sigmund által lejegyzett szájhagyomány szerint a balatonfüredi gyógyfürdő 1743-ban vette kezdetét, ennek megfelelően a helybeliek a bencésekkel együtt 1943-ban ünnepelték a 200. évfordulót.[8] Az újabb kutatási eredmények szerint a savanyúvízi gyógyfürdő legalább háromszáz éve, 1702 óta áll a gyógyítás szolgálatában,[9] így Füred jó pozícióból indulhatott a gyógyfürdők versenyében.

Mint sok európai gyógyfürdő esetében, Füreden is a történet eleinte a magánvállalkozókról szólt. Mivel mai értelemben vett orvosok, physi­cusok még nem voltak, két borbélymester és egy Bécsben diplomázott seborvos (chyrurgiae doctor) adta egymásnak a váltóbotot és végezte a fürdős (balneator) feladatait. A soproni származású, székesfehérvári Flas­ker András az alapító (1702–1718), a pozsonyi sebészcéh 1717-ben Veszprémben letelepedő mestere, Demkovics János Miksa a fejlesztő[10] (1718–1741) és a budai pestisjárványban magát kitüntető, székesfehérvári városi orvosi állását Balatonfüredért feladó Schuszter József özvegye az elkótyavetyélő (1741–1755),[11] aki olyan hatalmas adósságot halmozott fel, hogy kénytelen volt eladni a telepet a tihanyi apátnak.[12] Az arácsi földön létesített fürdőtelep területét a földesúr ekkor csatolhatta Balatonfüredhez.[13]

Magánvállalkozók láttak tehát üzletet a gyógyfürdő alapításában és működtetésében, s a tihanyi apát talán csak a pénzügyek tisztázása és a birtokának a kikerekítése miatt döntött a telep megvétele mellett, amely­nek már az adásvétel előtt is a bérlője volt. 1755-től 1836-ig a gyógyfürdő bérleti rendszerben üzemelt, nemcsak a tihanyi apátság földesurasága, hanem a Rend szüneteltetése idején, a kamarai időszakban is, 1786-tól 1802-ig. Nagy változást hozott II. József uralkodása, aki állami felügyelet alá helyezte a gyógyfürdőt, kinevezte az első fürdőorvost, szabályozta a gyógyfürdő működését és a gyógyvíz értékesítését.[14]

A kamara másfél évtizedes kormányzása az apátság történetében egy rossz emlékű időszak, de a gyógyfürdő történetében felemelkedést hozott magával. Johann von Schilson báró, a pesti kamarai kerület adminisztrátora, Joseph Tallherr, a helytartótanács építésze a birodalmi fürdőkultúra ismeretében vágtak bele a fejlesztésbe, és a füredi savanyúvízi gyógyfürdőt – a története során először – megkísérelték európai színvonalra emelni. Az Angolkert alapítása 1790-ben, jelentős fürdőtelepi építkezések, a balatoni hidegfürdő üzemeltetése, a szegénykórház felállítása, a magánosok építkezését elindító parcellázás csak a kezdeteket jelentette, az Angolkert és a Gyógy tér kialakítására született két merész terv (Situationsplan 1–2.) már nem valósulhatott meg a Rend 1802-ben bekövetkezett visszaállítása mi­att.[15]

Az 1802-től 1836-ig folytatódó bérleti időszak alatt kétszer is leégett a fürdőtelep, és az 1826. és 1834. évi tűzvészek utáni újjáépítések fejlesztésekkel va­lósultak meg. A második tűzvész után a fürdőtulajdonos bencés rend úgy döntött, hogy szakít a bérleti rendszerrel és saját kezelésbe veszi a gyógyfürdőt.

 

Écsy László (1807–1895) szerepe a fürdő fejlesztésében

A gyógyfürdő vezetésével 1835-től ideiglenes, 1836-tól hosszabb távra szóló instrukcióval Écsy Lászlót bízták meg.[16] Az uradalmi für­dő­fel­ügyelőként (1835–1867) és fürdőigazgatóként (1867–1889) működő Écsy napi rendszerességgel naplót vezetett, amelyben 1888. szeptem­ber 29-én így emlékezett vissza Füredre érkezésére: „Ma 54 esz­tendeje, hogy Szentmártonbul Füredre jöttem, itt azonban szállást nem kaptam, mely leégve volt, csak egyedül az úgynevezett Ófürdőház volt lakható, a többi épületekben a mesteremberek dolgoztak, s így kéntelen voltam Tihanyba menni, hol Melegh kasznár úrnál kaptam lakást.”[17]

A savanyúkútnál 1836-ban elhelyezett és négy éven át vezetett panaszkönyv elején a fürdővendégek köszönetet mondtak Kováts Tamás pannonhalmi főapátnak az 1834. évi tűzvészben leégett fürdőtelep újjáépítéséért.[18] Az építkezések megterhelték a bencés rend kasszáját, ezért az újonnan kinevezett fürdőfelügyelő nem számolhatott azzal, hogy a tulajdonos további nagyszabású befektetéseket fog eszközölni a telepen. Ebben a helyzetben mutatkoztak meg a fürdőfelügyelő 54 éven át kamatoztatott erényei: a céltudatosság, kitartás, szívósság és a diplomáciai képességek. Csak lépésről lépésre haladva lehetett elérni a célt, a fürdőtelep egyre magasabb színvonalra emelését. Minden évben, az év minden napján tenni kellett valamit, hogy a részcselekedetek összeálljanak és egy egészet alkossanak. Ora et labora – a bencés jelmondat szellemében telt el a fürdőfelügyelő, 1867-től fürdőigazgató élete a füredi gyógyfürdőn.

A mélyen tagolt fürdőhelyi társadalom kisebb-nagyobb körökbe szerveződött, amelyek között a kapcsolatot a fürdőfelügyelő tartotta fenn. A legszűkebb kört a családja, a rokonsága alkotta, közöttük sógora, Rigler József kőművesmester, a Kerek templom és több für­dőépület építője és nevelt fia, az Écsy-naplóban Peppiként emlegetett Écsy (Rigler) József, aki 1891-től 1895-ig fürdőintéző, 1896-tól 1898-ig fürdőfelügyelő volt Balatonfüreden. Écsy második felesége, Alfonsó Jozefa a Horváth ház gondnokának a leánya volt, ifj. Écsy József pedig Rabsch Annát, a Nagyvendéglő bérlőjének a leányát vette feleségül.

A második kör a fürdőtulajdonos bencés rend elöljáróiból,[19] a tihanyi uradalom és a vármegyei közigazgatás tisztikarából tevődött össze, akik egyfelől irányították és felügyelték a gyógyfürdőt, másfelől részt vettek az uradalmi tiszti­szék és az 1855-től működő fürdőbizottság ülésein. Krisztián Piusz adminisztrátorral való rossz viszonya[20] gátolta, Bresz­tyensz­ky Béla és Simon Zsigmond tihanyi apátokkal kialakult, barátinak mondható kapcsolata segítette Écsyt a fürdőfejlesztési elképzeléseinek a megvalósításában. Az uradalmi al­kalmazottak közül a legszorosabban együtt kellett működnie a für­dő­főorvo­sokkal, Adler Józseffel, Orzo­venszky Károllyal és Huray Istvánnal és a Kerek templom lelkészeivel, Kollár Henrikkel (1846–1849) és Jalsovics Aladárral (1869–1896).[21] Sok segítséget kapott Varga Lajos Balatonfüreden élő főszolgabírótól, a modern szőlészet-borászat úttörőjétől,[22] aki a füredi színház felügyelőjeként is tevékenykedett.

A harmadik körbe tartoztak a fürdőintézeti alkalmazottak, akiknek a száma az évek során egyre növekedett. 1844-ben még csak 12 alkalmazott kapott fizetést, 1855-ben 30, 1864-ben már 46.[23] A fürdőfelügyelő állapodott meg a haszonbérlőkkel, akiknek a száma az idők folyamán szintén gyarapodott. 1844-ben 21, 1855-ben 30, 1863-ban és 1864-ben már 40 árendás fizetett haszonbért a Nagyvendéglő, a fürdőtelepi boltok, sátrak, műhelyek és lakások után.[24] Külön csoportot alkottak a helypénzt fizető kofák, a bábos, cukros, kosaras, sajtos, iskatulyás és képes.[25]

A parcellázás következtében az 1860-as évek végétől megindult a villatelep kiépülése, amelynek következtében Écsy társasági köre kibővült. A Stefánia Yacht Egylet klubházával együtt mintegy húsz villa épült, amelyeknek a tulajdonosai közül Écsy baráti viszonyban volt Jókai Mórral, Huray István fürdőfőorvossal, Lonkay Antal lapszerkesztővel, Dőry Lajos földbirtokossal és Teasdale C. Vilmossal, akinek a családját a Lánchíd építése hozta Magyarországra.[26] Teasdale-on – és a külföldi für­dővendégeken kívül – a füredi társaság soknemzetiségű összetételét Rabsch Róbert, a Nagyvendéglő gráci bérlője, a holland Haentjens Mihály, a Kisfaludy gőzös első kapitánya, a svájci Wéber Ede, az ará­csi Szeretetház igazgatója, később Helvéciatelep megalapítója, Ri­chard Young hajóépítő és angol munkásai, a füredi hajógyártás elindítói, a német hangászkarok, a Bécsből szerződtetett szobaleányok és mások alakították ki. Nemcsak a külföldet megjárt fürdővendégek és a külföldi származású fürediek segítettek Écsynek a birodalmi fürdőviszonyokban való eligazodásban, hanem azok a bencések is, akik gyógykezeltetés végett külföldi fürdőkbe, Badenbe, Gasteinbe, Franzensbadba utaztak.[27]

A legnagyobb kört, a legtágabb értelemben vett családot a fürdői közönség, a publikum, a „vendégkoszorú” alkotta. Ők az úri vendégek, akik felkerülhettek a vendéglistákra, évente mintegy 1500–2000 vendég. Écsy kötelessége volt a fürdővendégek – köztük Wesselényi Miklós, Deák Fe­renc, Kossuth Lajos, Széchenyi Ist­ván, Jókai Mór, Laborfalvi Róza, Auer Lipót és az uralkodóház tagjainak – elszállásolásáról, jólétéről való gondoskodás. A gyógyfürdőn tartózkodó bencés szerzetesek ingyenesen kaptak szállást, élelmezést és fürdőt, ezért pontos nyilvántartást kellett vezetni a részükre biztosított szolgáltatásokról.[28]

Écsy munkálkodásának következtében minden területen előrelépés történt, amelyek közül néhányat érdemes áttekinteni az 1836-tól 1855-ig, a saját kezelésbe vételtől a gyógydíj bevezetéséig terjedő időszakban.

 

A fürdő reklámozása

A füredi gyógyfürdő hírét el kellett juttatni a reménybeli vendégekhez, elsősorban a budai, pesti, bécsi és a nagyobb városi lapok olvasóközönségéhez. A sajtóval és a nyomdákkal való kapcsolatot kezdetben a Hazai ’s Külföldi Tudósításokban feladott hirdetések jelentették, amelyek a szezon megnyitásáról, az árakról és a fürdő újdonságairól tájékoztatták az érdeklődőket. Később egyre több magyar és német nyelvű, hazai és külföldi, főleg bécsi (Fremdenblatt, Ost Deutsche Post, Wiener Zeitung) újságban hirdettek.[29] 1853-ban 166 ezüstforintot költöttek hirdetésre 6 magyar és 7 német nyelvű újságban: Budapesti Hírlap, Pesti Napló, Divatcsarnok, Religio, Szépirodalmi Lapok, Hölgyfutár, Pester Zeitung, Lokal Blatt, Pester Post, Pest Ofner Zeitung, Ara­der Anzeiger, Press­burger Zeitung, Zeit­schrift für Natur- und Heil­kun­de.[30] A hirdetéseket Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv cé­ge számlázta, akik 1840-ben a fürdőn vendégeskedve a panaszkönyvbe is beírtak.[31]

A fürdő jó hírének terjesztését szolgálta 1839-től a vendéglisták kinyomtatása, amelyekbe azokat vették fel, akikkel reklámozni is lehetett a gyógyfürdőt. 1836-tól nyomtatott szobaszámlák, fürdői rendtartás, éves fürdőfőorvosi jelentések, később szobarendszabályok magyarul és németül, a fürdőkbe és a színházi előadásokra szóló belépőjegyek is nyomtatásban készültek, munkát adva a győri (Streibig), veszprémi (Jesztány-Totth és Ramazetter), pesti és balatonfüredi nyomdáknak. 1863 nyarán az első balatonfüredi újságot szerkesztő és kiadó Györök György balatonfüredi nyomdájában 6 ezer db veres és 10 ezer db zöld színű fürdőjegyet nyomtattak.[32]

A közlekedés Füredre

1837-ben „Pestrűl Fiuméig már érdemesnek tartá egy magán társaság gyors szekeret Fürednek állíttni”. A közlekedés nemcsak lassú, hanem drága is volt, mert Kärgling Henrietta, a füredi Kerek templom főoltárképének festője, aki 1846. június 17-én kora hajnalban indult gyorskocsival Füredre, 19 ezüstforint 30 krajcárt fizetett három személy után.[33] A menetrendszerű balatoni gőzhajózás beindulásától, 1847-től pesti és kanizsai gyorskocsijáratokat kapcsoltak a Kisfaludy gőzös járataihoz.[34] A Budáról reggel öt órakor induló utazó 10 órakor Székesfehérvárott megreggelizhetett, egy órakor érkezett Kenesére, ahol átszállhatott a gőzösre, és két órakor már a füredi kikötőben volt, tehát a Buda és Füred közötti utat kilenc óra alatt tette meg.[35]

A balatoni gőzhajózás megszületésénél gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Hertelendy Károly alispán, Massjon János mérnök, az óbudai hajógyár igazgatója, Clark Ádám, Beszédes József és Bresz­tyenszky Béla tihanyi apát, mint a fürdőtelep és a megépítendő füredi hajókikötőnek helyet adó balatoni partszakasz tulajdonosa bábáskodott. Fennmaradt a Kisfaludy próbaútja idején, 1846. október 20-án kiállított vendéglői számla, amelyre a tihanyi apát ráírta az asztaltársaság tagjainak a nevét: Széchenyi István, Festetics Tasziló, Bresztyenszky Béla apát, Clark Ádám és Massjon János.[36]

A Balaton Gőzhajózási Társaság által kibocsátott részvények jegyzését több helyen szervezték. Bresztyenszky Béla apátnál összesen 17 részvényt jegyeztek, ebből az apát és Adler József fürdőfő­orvos kettőt-kettőt, Rimely Mihály főapát, Écsy László fürdőfelügyelő, Némethy Pál fürdőtelepi gyógyszerész, Alfonsó Ferenc, a Horváth ház gondnoka egyet-egyet. A 150 pengőforintos részvény értékét Écsy László fürdőfelügyelő 200 és Adler József fürdőfőorvos 400 pengőforintos évi fizetéséhez kell viszonyítani.[37]

Écsy László kezdettől a vállalkozás számadója volt. Hertelendy Ká­rolynak, a társaság alelnökének 1853. július 1-jén kelt jegyzéke szerint a Döblingben kezelt Széchenyi volt a társaság elnöke, Némethy Pál fürdőtelepi gyógyszerész az igazgatója, Écsy László a pénztárnoka és számadója.[38] Ő készítette a számadást az 1850. üzleti évről, és ő követhette Némethy Pált az igazgatói székben, legalábbis 1863-ban a társulat igazgatója volt. Igazgatósága hosszúra sikeredett, még 1887. december 30-án is – gróf Esterházy László távollétében – ő elnökölt a társulat közgyűlésén, és 1888. november 4-én és december 8-án – nyugdíjazása előtt két-három hónappal – részt vett a Nemzeti Szállodában megtartott közgyűlésen.[39]

A tihanyi uradalom a balatonfüredi hajókikötőt nem a mai helyén, hanem a Horváth ház előtt állította fel ott, ahol Oesterreicher József 1821-ben megépítette a hidegfürdőjét. A kikötő kőművesmunkáit Rigler József, ácsmunkáit Hajek Vencel és legényeik végezték. 1846 októberében egy ideiglenes kikötőt készítettek, amelyet a következő évben meghosszabbítottak és lepallóztak.[40] A menetrendszerű közlekedés és teherszállítás 1847-ben indult meg. A hirdetés szerint a gőzhajó Keszthelyről Kenesére és Füredre járt, a közbeeső állomások Fonyód, Badacsony, Fülöp, Boglár, Szántód, Alsóörs voltak, tehát Széchenyi elképzeléseinek megfelelően kilenc balatoni kikötő létesült.

Az európai fürdőhelyek közlekedési gondjait a vasút oldotta meg. Badent 1841-ben kötötték össze Béccsel, 1846-ban ért az állami vasút Gleichenberg közelébe, amikor Cilliig (ma Celje) vezették, és megnyitották a spielfeldi állomást.[41] Balatonfüredet és Bala­tonarácsot meglehetősen későn, 1909-ben érte el az észak-balatoni vasút. Addig a Déli Vasút Szántód (1861), majd Siófok (1863) állomásáról a Kisfaludy gőzössel, 1872-től a veszprém-jutaspusztai állomásról bérkocsival lehetett Füredre utazni. A veszprémi Streit Dávid, a veszp­rém–balatonfüredi társas­kocsi tulajdonosa az utasokon kívül „aprólékokat” (gyertya, dugasz stb.) is szállított a fürdőigazgatóságnak.[42]

A fürdőtelepi építkezések

A fürdőtelep fejlesztési terveihez hasznosítani lehetett az 1836–1840 között rendszeresített panaszkönyvbe tett bejegyzéseket, mert a fürdőtelep fejlesztését és a vendégek jólété­nek előmozdítását célzó javaslatok a gyógyfürdő működésének szinte minden területét felölelték. A panaszokat, javaslatokat bejegyző vendégek más hazai (Bártfa, Pest, Pozsony) és külföldi (Karlsbad) fürdőkön is megfordultak, ismereteiket nem egyszer összevetették a Füreden tapasztalt állapotokkal – hol bíráló, hol jobbító szándékkal. Alig volt olyan fejlesztés, amelyet a panaszkönyvben ne javasoltak volna, többségük tehát megvalósult. Sok segítséget kapott Écsy a fürdővendégek úri választmányától és a fürdőbizottságtól is. Az először 1839-ben megválasztott úri választmány a fürdőbizottság elődjének tekinthető. A kurtaxa beszedésére és kezelésére 1855-ben létrehozott fürdőbizottság négy fő feladatát a fürdőtelep szépítése, szegénykórház fenntartása, zenekar és színtársulat szerződtetése és fizetése képezte, azonkívül tanácsadó, véleményező, javaslattevő szerepe is volt.[43] Hosszú ideig a fürdőbizottság jegyzőkönyvét és számadásait Écsy László vezette.

A fürdőtulajdonos tihanyi apátság arra törekedett, hogy a fejlesztésekre, építkezésekre tett kiadásokat a fürdőtelep saját bevételei fedezzék. Ha ez nem volt elegendő, akkor igénybe kellett venni az apátság tartalékait, néhány esetben magánszemélyektől – 1847-ben gr. Zichy Károlytól és 1848-ban Villax Ferdinánd zirci apáttól 5–5000 váltóforint – kölcsön felvételére is rákényszerültek.

A fürdőtelepi építkezésekhez meg kellett szervezni az anyagellátást. A meszet leginkább a csopaki mészégetőből, az oszlopoknak való követ Keszthelyről, a grádicsnak, ajtószárnak való vöröskövet Alsóörsről, a faltéglát az aszófői uradalmi és az arácsi Esterházy-féle téglaégetőből, a faanyagot, zsindelyt Révko­máromból, a cserépzsindelyt Uzsáról szállították. Murvából nem volt hiány a környéken, a nádat a Balaton adta.

Écsy eredményes működésének egyik titka abban rejlett, hogy jó szakemberekkel vette körül magát. Az 1834. évi tűzvész után a fürdőtelep újjáépítésének terveit Packh János készítette. A fürdőtelep fejlesztésének kérdéseit Écsy megbeszélhette barátjával, Packl János orvosmes­terrel, Némethy Pál fürdőtelepi gyógyszerésszel és Varga Lajos főszolgabíróval, a füredi színház felügyelőjével.

A kivitelezéseknél elsősorban veszprémi, ritkábban győri, tihanyi, füredi mesterekre számíthatott. A jelentős fürdőtelepi építkezések megrendeléseit sógora, Rigler József kőművesmester és Hajek Vencel ácsmester kapta. Igényesebb építkezésnél többféle mesterre volt szükség, így a Kerek templomon dolgozott Fruhmann Antal építész, tervező, Rigler József tihanyi kőműves, Hajek Vencel veszprémi ács, Kugler Mihály keszthelyi, Tegl József alsóörsi és Ritmiller Ferenc győri kőfaragók, Meinart József győri és Gerlits Simon veszprémi bádogosok, Kopa­csek Ignác veszprémi kolompáros (rézműves), Pfeffel János tihanyi lakatos, Scharb Ferenc nyer­ges. Az asztalos- és üvegesmunkákat Baratskay István és Sturm Károly fürdőintézeti alkalmazottakkal, a kovácsmunkákat Lady János fürdőtelepi árendás kováccsal végeztették el. A művészi munkákat Kärg­ling Henrietta festőművész, Bucher Ferenc veszprémi képíró, akadémiai festő, Kuhnert Ignác bécsi aranyozó, akadémiai művész, Schilling János aranyozó, Emrik Ferenc veszprémi ötvös, Schick János és Mendl János harangöntők, Birkmayer János győri képfaragó és aranyozó végezték.[44]

Az 1834. évi tűzvész után lezajlott építkezések közül nagyobb fejlődést eredményezett az Ófürdőházban a magánfürdők számának szaporítása 14-re, az Újfürdőház felépítése 9 fürdőszobával és 46 vendégszobával, gőzkazán beállítása a savanyúvíz és a Balatonból a melegfür­dők­be vezetett víz felmelegítésére, 1838-ban 100 lóra új uradalmi istálló, 60 hintóra kocsiszín felépítése, 1843. június végén az Ófürdőházat a zsidó traktérházzal összekötő Keresztház átadása 28 vendégszobával, 1846 és 1848 között az étterem és kávéház megépítése.

Egy zirci kőműves tervrajza[45] alapján 1761-ben emelt kápolna lebontása és a Kerek templom építésének befejezése 1846-ban hozzájárult a Gyógy tér rendezéséhez és a fürdőtelep területét kiterjesztve kijelölte annak nyugati határát. Adler József fürdőfőorvos 1841. évi jelentésében az utcasort záró „Pan­theon forma templom”-ról írt, ezért aligha számolhattak azzal, hogy belátható időn belül a fürdőtelep nyugat felé egy villanegyeddel fog bővülni.

 

A kereskedelmi-szolgáltató negyed fejlesztése

A fürdőtelep és a jómódú fürdővendégek árucikkekkel és szolgáltatásokkal való ellátása szükségessé tette számos kereskedőnek, szolgáltató iparosnak a tartós jelenlétét a nyári szezonban. Kisebb részük helypénzt, nagyobb részük évi haszonbért fizetett, ami évről évre jelentős bevételt hozott a fürdőigazgatóság pénztárába. A kőből épített boltokon kívül a kereskedők és a helypénzt fizetők sátrakat állítottak, amelyek meghatározták a Gyógy tér és környékének arculatát, amely a változtatásokkal együtt közel két évszázad távlatából is aprólékosan rekonstruálható.

Carl Sigmund 1837-ben azt írta, hogy az Ófürdőház elé hét bolt épült. Ezek a haszonbérlők jegyzékei szerint az Ófürdőház és a Nagyvendéglő között helyezkedtek el: grádics bolt, sétatéri kettős bolt, terrasz alatti két bolt, Deutsch Leopold nagyobb és kisebb boltja, azonkívül a táncterem melletti bolt. A Horváth ház földszintjén egy fűszerárus, egy pipereárusnő, egy szabó bérelt üzletet. Mellette a Fülöp házban működött a posta, a Nagyvendéglőben az ivó, kávéház, étterem, és itt tartották a táncmulatságokat.[46] Écsy a haszonbérlők között is igyekezett rendet teremteni, hogy a Gyógy tér és a Templom utca csinosabbnak, rendezettebbnek mutassa magát a fürdővendégek előtt. 1841-ben „tizenegy kalmár boltok az ucza sorban e tavaszon megkészültek, és a hely nagy díszére válnak, mert ezek által az ezelőtt sarkos ucza egyenes vonalatú lőn” – szól a fürdő­főorvosi jelentés. A fürdőközönség 1841-től már fagylaltozhatott is: „Közel a magyar színházhoz a séta-tér és angol kert között a füredi földes urasági tractér által egy szép tágas, Magyarország színeivel felbútorozott sátor (kioszk) állíttatott, mellyben nyár által fagylalttal stb. szolgáltatik.”[47] A fagy­laldát az Oberhauser testvérek, a Nagyvendéglő bérlői nyitották, akik 1842-től a csemegetár, 1845-től a fagylalda után fizették az évi egy pengőforint haszonbért.

A fejlesztés jelentősen megnövelte a fürdőfelügyelőség bevételeit. A haszonbérlők 1838-ban 3031½, 1850-ben 6437 váltóforintot fizettek a fürdőfelügyelő kezébe. A legnagyobb tétel a Nagyvendéglő bérleti díja volt: 1000 váltóforint. Az izraelita vendéglő évi haszonbére ennek fele, 500 váltóforint. Az étterem és a kávéház megépítése után a Nagyvendéglő bérleti díja 2500 forintra emelkedett. 1837-ben a sétatéri kettős bolt, két grádicsbolt, a terrasz alatti és a táncterem melletti bolt, hét egyéb bolt, három sátor, a kovácsműhely és a mészárszék képezte a bevételek forrását. 1850-ben a sétatéri kettős bolton, a grádics- és a terrasz alatti boltokon kívül a sétatéri boltok száma 8, az utcai boltoké 11 és volt még 5 sátor, amelyek után nem helypénzt, hanem haszonbért fizettek. A fürdőtelepi kovács és mészáros mellé társult a pék. A boltosok között volt kalmár, üvegárus, üvegmetsző, juvelier/ékszerárus/ezüst­műves, pipás, dohánykereskedő, varga, szabó/ruhatisztító, piperész, ruhaárus, rőfös, portékás, fűszerárus, lisztárus, aranyműves, fehéredényes, vasárus.[48]

A Gyógy tér rendezése végett az Angolkert sarkán, a Játékszín felett álló kovácsműhelyt lebontották, s 1839-ben az istállók háta mögött újat építettek. A régi kovácsműhely helyén 1840-ben egy díszes épületet emeltek „felette reá vezető úttal és szép kilátással”. 1839-ben készült el az új pékház, amelyben „egy pesti pék mester legelőször szép fehér zsemléket ama híres bétsiek mintájára sütött a’ T. Közönség legnagyobb megelégedésére”.[49] Rossz helyre épült viszont 1844-ben a fürdővendégek választmánya által létesített lövölde, amely zavarta a vendégek nyugalmát, ezért 1852-ben áthelyezték az Angolkerttől északra.

Az 1840-es években a pesti kereskedők nagy szerepet játszottak a fürdőtelep ellátásában, de Écsy igyekezett mindent a közeli Veszprémből beszerezni. Így lett a fürdőigazgató partnere Wurda Emanuel és Guthard Teodór vegyes-, Rutt­ner János és Rápoch Sándor vas-, Preisach Henrik üveg-, Weisz Henrik divatáru-, Sámson Pálné textil-, a Gulnerek rév­komáromi és veszprémi épületfa- és zsindelykereskedése.

Dolgozott időnként a fürdőtelep számára a bognár, csizmadia, faesztergályos, fazekas vagy kályhás, füstfaragó vagy kéményseprő, kefekötő, köteles, lakatos, szabó, szitás, akik veszprémi céhes mesterek voltak. A fürdőkádakat Schaner János füredi kádármester készítette.

A differenciált fogyasztói igények kielégítése követhető a gyertyabeszerzéseknél. A viaszgyertyát és a sárga viaszt Bohr János bábos, az öntött és cselédgyertyát, szappant Czekkel Ignác szappanos készítette. A tökéletes sztearingyertya, a milli-gyertya a bécsi Apollo-gyárból származott, és ugyanaz a Berkowitsch nevű bécsi kereskedő szállította, aki a bécsi és a seltersi kőkorsókat is.

Az agrártermékeket, a tűzifát nagyobb részben a tihanyi uradalom adta, a sót Veszprémből szerezték be. A Nagyvendéglő borkönyvei szerint a jobb minőségű somlói, bársonyo­si, tényői borok Szentmártonból, a gyengébb minőségű vörös, fehér és közönséges borok a tihanyi kiserdei pincéből érkeztek.[50] Utóbbiakat, a cselédborokat a fürdőtelepi is­tálló melletti kocsmában árulták, ahol a fürdőtelepi alkalmazottak időnként illegális cselédbált rendeztek.[51]

Az Écsy által kialakított, Füred ellátását biztosító szervezet 1852. június 29-én vizsgázott, amikor Ferenc József meglátogatta a gyógyfürdőt és egy éjszakát az Újfürdőházban töltött. Écsy mindössze 17 nappal előbb, 1852. június 12-én szerzett tudomást a császár Füredre érkezéséről.[52] A kor technikai színvonalához, közlekedési és hírközlési viszonyaihoz képest hihetetlenül rövid idő alatt meg tudta szervezni a nagy reprezentációt, Ferenc József fogadását. Hetek alatt mindent felújítottak, újra cseréltek a fürdőtelepen, története során először még a színházat is kifestették. A legnagyobb hatású látványossághoz, a fürdőtelep esti kivilágításához 600 agyag gyertyatartót készíttettek az aszófői téglaégetőben, és 15 ezer db faggyúval töltött tégelyt rendeltek Hofman Lipót keszthelyi szappanos­mestertől.[53] Őfelsége a fogadtatásért „teljes megelégedését kijelenté”.[54]

A vendégforgalom

 

A 19. század első felében minden gyógyfürdőn a szálláshelyek számának növelése volt az egyik kulcskérdés. 1837-ben az apátság épületeiben 128, a magánházakban 127, összesen 255 kiadó szoba volt. 1863-ig az apátsági épületekben 134-re, a magánházak közül a Horváth házban 130-ra, az Esterházy szállodában 24-re, összesen 296-ra emelkedett a vendégszobák száma. A kevés szálláshely miatt a vendégek Füreden, Arácson a faluban és a szőlőhegyen béreltek maguknak lakást.

Balatonfüred reformkori vendégforgalmáról háromféle adatsor állítható össze. 1. Az apátsági tulajdonban lévő Ó- és Újfürdőházban és a Nagyvendéglőben lévő szállásokért fizetők száma, ami azonos a fürdőfelügyelő által kiállított szobaszámlákkal. 2. Az 1839-től kinyomtatott vendéglistákon szereplő fürdővendégek száma. 3. A fürdőfőorvosi jelentésekben közölt köpölyözöttek száma, ami azonos a melegfürdőt köpölyözéssel igénybe vevőknek a melegfürdői nyilvántartásokból megállapítható számával.

Az első két forrásban a fizetőképes „úri” vendégek szerepeltek, akik puszta jelenlétükkel  is öregbítették a fürdő jó hírét. Orzovenszky Károly az 1854. évi fürdőfőorvosi jelentésében a vendéglisták összeállításáról írta: „A látszólag csekélyebb szám tehát könnyen magyarázható, főleg ha vesszük, miszerint alólírt arra szóllítá fel az ügynöki hivatalt, hogy a’ vendég-lajstromba csak azok vétessenek fel, kik a’ fürdőhelyen legalább nyolcz napot töltenek, ’s a’ csupán átkelő vendégek közzül legfellebb némely nevezetességek soroltattak közbe, hogy kitűnjék, miképp becses pártolásukra számot tartunk, ’s hogy ennél fogva ők intézetünk virágzását jobban szívükön viseljék.”[55] Hasonló szempontok alapján vezették a pyrmonti vendéglistát is 1784-ben.[56]

A vendégstatisztikák alapján készült társadalomtörténeti elemzések tárgyát a nyilvánosság körébe tartozó úri vendégek képezik, lakóhely, foglalkozás, társadalmi állás szerinti összetételüket elemzik.[57] Figyelembe kell venni azonban a harmadik forrásból megállapítható vendégkör, a parasztfürdők, közönséges közfürdők látogatóit is. Ez azért fontos, mert míg Marienbadban az ismert adatok szerint a szegény páciensek az úri pácienseknek csak egytizedét tették ki, addig Balatonfüreden a parasztok, szegények száma a reformkorban közel állt az úri vendégek számához.[58] Az 1840-es évek füredi gyógyfürdőjének társadalmát ugyanaz a kevertség jellemezte, mint a késő középkori, kora újkori európai fürdőkét. Miközben a 19. század exkluzív német fürdőhelyein létrehozták az új üdülőhelyi negyedet (Kurbezirk), és elkülönítették a régi fürdőhelyi negyedtől (Badebezirk),[59] addig Füreden az elit és a plebs együtt maradt, maradhatott, mert az elkülönülést a fürdőintézeten belül is meg lehetett oldani – a meleg­fürdőben a parasztfürdőkkel, a hidegfürdőben a közönséges közfürdőkkel, továbbá a szegénykórházzal és a cselédkocsmával. Később a fürdő fejlesztése és a szolgáltatások drágulása következtében egyre csökkent a plebs aránya Füreden, amely a polgári korban vált igazán a felső tízezer fürdőhelyévé. Ezt elősegítette az is, hogy a veszprémi polgárság elhagyta Füredet: az 1850-es évektől a balatonalmádi szőlőhegyet településsé fejlesztette és kedvenc nyaralóhelyévé tette. Almádi lett Veszprém „Tuscu­lanum”-a, a „kis Veszprém”.[60]

 

A vendégforgalom Balatonfüreden, Gleichenbergben és Marienbadban

1836–1855

 

Év

Balatonfüred[61]

Glei­chenberg[62]

Marien­bad[63]

 

fizető vendégek

vendéglista

vendégek

páciensek

1836

339

1050

1207

1837

409

 

118

1120

1838

341

1000

120

1267

1839

343

1443

135

1541

1840

333

1561

137

1541

1841

360

1799

172

1754

1842

362

1708

198

1854

1843

385

1542

329

1950

1844

375

1348

497

2119

1845

367

1327

575

2206

1846

365

1815

730

2309

1847

577

2167

853

2327

1848

340

2270

445

1052

1849

533

2560

747

2054

1850

546

2112

 

2866

1851

472

2055

 

3087

1852

489

2044

 

3052

1853

450

1537

 

2982

1854

446

1387

 

2400

1855

419

1383

 

2800

 

A gleichenbergi gyógyfürdőn a vendégek (Gäste), Marienbadban viszont azoknak a számát adták meg a korabeli fürdőstatisztikákban, akik kúra végett keresték fel a gyógyfürdőt. 1815 és 1846 között 31125 páciensre (Partheien) 42590 személyt (Personen) számítottak, amihez hozzáadták a kórházban és a kórházon kívül elszállásolt 3157 szegény gyógykezeltet, így összesen 45747 személyben állapították meg a vendéglétszámot. A vendégek cselédjeit is beszámították, a nagy számú átutazó vendéget azonban nem. Megállapítható, hogy Marienbadban 1815 és 1846 között az összes állandó vendég száma a pácienseknek megközelítően a másfélszeresét tette ki.

A vendégforgalomról fennmaradt adatok értékelésénél figyelembe kell venni azok tartalmát. A balatonfüredi gyógyfürdő jelentőségét, színvonalát nem szabad megítélni a vendégforgalom önmagában nagyon kicsinek látszó nagysága alapján, hanem össze kell hasonlítani más külföldi gyógyfürdők forgalmával. 1838 és 1849 között évi átlagban Gleichenbergben 403, Balatonfüreden 1712 vendég volt. Marienbadban az évi átlag 1831 páciens, amiből 2505 vendégre lehet következtetni. Az európai fürdők vendégforgalmában a nagyságrendi különbségek ekkor még kevésbé mutatkoztak meg, mint a 19. század második felében.

Az ivókúra és a savanyúvíz értékesítése

A seltersi víz már a 18. század első felében slágertermékké vált és luxuscikknek számított.[64] A vörösberényi jobbágyoknak az 1719. évi urbáriumuk szerint évente kétszer, a padragiaknak évente egyszer savanyúvizet kellett szállítaniuk földesuraiknak, a győri jezsuitáknak.[65] Az örvé­nyesi jobbágyok 1833-ban palackokban szállították a savanyúvizet a pozsonyi országgyűlésre.[66] A Veszprémi Formaruhás Magyar Polgárság zenekara is fogyaszthatott savanyúvizet a püspöki vendégfogadóban 1828-ban.[67]

A 18. század óta három gyógyforrása volt Fürednek: 1. főforrás vagy ivókút, Kitaibelnél fons communis. 2. középső kút (fons ferratus). 3. fürdőforrás (fons ad balnea).[68] Az ivókútnál a hajdúk töltötték meg a poharakat savanyúvízzel, és egy nyélen nyújtották fel a vendégeknek. A színes savanyúvizes üvegpoharak gazdag választéka maradt ránk. Különleges darab volt az 1852. június 29-i császárlátogatás alkalmával az uralkodó részére Bécsben készített, arcképével díszített színes üvegpohár.[69]

A füredi savanyúvizet üvegekbe és kőkorsókba töltve is fogyasztották, illetve értékesítették. A gyógyvizet legnagyobb részben zöld pintes és kék iccés palackokba töltötték. Az ácsok faládákat (fers­lágokat) készítettek, amelyekben 25 vagy 12 pintes vagy iccés üveget vagy kőkorsót lehetett szállítani.

Écsy az üvegeket három forrásból szerezte be: a Spitzer-féle kaposvári, a Karger-féle vétyemi[70] (ma Tormafölde) és a somhegyi[71] (ma Ba­kony­bél) üveghutából Preisach Henrik veszprémi kereskedőn keresztül. 1840 és 1842 között és 1855-ben Spitzertől 59,1 ezer, 1843 és 1854 között Preisach Henriktől 171,8 ezer, 1851–1854-ben Karger Alajostól 38 ezer palackot szállítottak Füredre. 1846-ban a forgalom csúcspontján 201704 palackot töltöttek meg savanyúvízzel. A savanyúvíz palackozásához többféle anyagra volt szükség. 1846-ban 168 ezer dugaszt, 110 font fekete és 185 font fehér szurkot, 380 font gyántát, 47 font vastag terpentint, 32½ font sárga viaszt és 2½ kocsi szenet használtak fel. A dugaszokat kezdetben pesti kereskedőktől szerezték be, de Écsy Füredhez közelebbi szállítót talált Wurda Emanuel veszprémi kereskedő személyében, aki 1842-től évente 100–200 ezer dugaszt küldött Füredre, és ő szállította a szurkot, gyántát, terpentint is, egyedül a sárga viaszt adta Bohr János veszprémi bábosmester. Eleinte Szántódról, 1848-tól már Veszprém felől érkezett a bakonyi szénégetőkben előállított faszén.[72]

Az üvegpalackok és a palackozáshoz szükséges anyagok folyamatos beszerzésén kívül Écsynek meg kellett szerveznie a kőkorsók importját is, mivel az eladás kis részben a savanyúvíz tárolására az üvegpalackoknál alkalmasabb kőkorsókban történt. 1837-ig a bécsi Hartmuth-gyárban készült kőkorsókat használták. Mivel ezekben szennyeződött a savanyúvíz, ezért 1837-től áttértek a Kannenbäckerland nevű fazekasközpont településein előállított ún. seltersi kőkorsók használatára,[73] amelyeket M. Berkowitsch bécsi kereskedő szállított. A kis és nagy kőkorsókat Győrön keresztül fuvarozták Pannonhalmára, onnan később Füredre. 1836–1837-ben 5004, 1840-től 1848-ig 12456, összesen 17460 kőkorsót importáltak, azaz 6444 nagy és 11016 kis kőkorsót.[74] A következő hét év alatt csak 1853-ban Ebenführer pesti kereskedőtől érkezett 3150 db kis kőkorsó.[75]

1851 szeptemberében Écsy a tihanyi adminisztrátorral Vétyembe utazott. Útjukat összekapcsolták Rohitsch meglátogatásával, ahol a füredinél jóval nagyobb mennyiségű gyógyvizet palackoztak és értékesítettek.[76] A többi osztrák és cseh gyógyfürdőt, a cseh „fürdőháromszöget” (Karlsbad, Marienbad, Franzensbad) Écsy a saját költségen kereste fel.[77] Külföldi körutazásáról hazatérve belefogott a füredi savanyúvíz országos értékesítésének a megszervezésébe. Előbb el­végeztette a Ferenc József-savanyúkút és a Balaton vizének kémiai analízisét, amelyért 1853 szeptemberében hatalmas összeget, 600 ezüstforintot fizetett dr. Hel­lernek.[78] Az analízis eredményeit közzétette a bécsi sajtóban.

1853 nyarára felfogadta Johann Hoch­leitnert, akit Ma­rienbadba küldött „víztöltögetési betanulásra”, mivel a palackozáshoz mindenekelőtt kipróbált technológiára volt szükség.[79] A választás egyrészt azért esett Ma­rien­badra, mert itt 1841-től 1853-ig 7 millió kis és nagy korsó[80] gyógyvizet értékesítettek, ami évi átlagban 539 ezer korsó eladását jelentette, másrészt azért, mert a marienbadi gyógyvíz kémiai összetétele hasonló nehézségeket okozott a töltésnél, mint amilyenek a füredi savanyúvíz palackozásánál is jelentkeztek.

 

Gyógyvízértékesítés Balatonfüreden,  Gleichenbergben, Marienbadban 1836–1855

 

Év

Balatonfüred

Gleichenberg

Marienbad

 

üveg

korsó/üveg[81]

korsó

1836

88 702

101 073

355 569

1837

78 350

68 840

382 156

1838

87 877

91 625

388 578

1839

108 978

135 277

437 938

1840

118 828

168 385

441 055

1841

137 935

172 054

477 489

1842

137 691

142 578

535 311

1843

125 618

123 955

503 038

1844

128 856

178 777

558 110

1845

138 645

197 121

584 974

1846

201 704

287 711

566 506

1847

164 209

257 150

573 942

1848

162 457

181 442

405 088

1849

130 861

118 713

421 853

1850

174 803

 

584 130

1851

124 092

 

619 554

1852

138 885

 

617 208

1853

94 556

 

563 896

1854

79 896

 

504 000

1855

76 509

 

464 729

 

1853 május elején Écsy egy töltőgépért 127 ezüstforintot küldött Marienbadba Emil Kratzmann fürdőorvosnak, aki ezenkívül kapott még 30 forint készpénzt, amivel a közreműködését honorálhatták.[82] 200 forintot küldtek Pestre egy Franz Plath vagy Pladt nevű kútmesternek, aki 1853 nyarán Balatonfüreden dolgozott.[83] A pénzt M. Eben­führer pesti kereskedőn keresztül küldték, akinek az Úri és a Korona utca sarkán fűszeráruüzlete volt, amelyben hazai és külföldi borokat és savanyúvizeket is tartott. Eben­führer egyike volt annak a 135 kereskedőnek, akik 1847-ben – Londontól, Párizstól Pétervárig, Varsóig, Krakkóig, Pestig – Európa 72 városában árulták a marien­badi gyógyvizet. Közöttük három pozsonyi és kilenc pesti kereskedő volt.[84] A marienbadi töltőgépet legalább két éven keresztül használták Füreden, mert 1855-ben Bauer Ignác fürdőtelepi gépésszel készíttettek 50 forintért egy új dugaszológépet.[85]

Écsy 1853-ban indította a füredi savanyúvíz elterjesztésének kísérletét. Szántódi, pápai, pesti raktárakba szállítottak. 1855-ben a győri, kőröshegyi, pesti, kaposi raktárakból 6475 db pintes üveget és 173 ládát egyenként 25 üveggel adtak el. Az értékesítésben Győrben Németh és Brunner, Kőröshegyen Lőventritt, Kaposon Perkovács, Pesten Hauzner, később Székesfehérváron Legman, Pesten Tunner urak voltak a partnerek, azonkívül Karádra is szállítottak.[86] A kísérlet rövidesen kudarccal végződött, néhány év múlva már csak Pestre szállítottak. Écsy 1863. július 17-én írta naplójában: „A savanyúvizet éppen nem viszik, a szódavíz tökéletesen háttérbe szorítja.”[87]

Écsy a külföldi gyógyfürdőkben tapasztalhatta, hogy milyen nagy divatja volt a savóital fogyasztásának, ezért Füreden is bevezették a savókúrát. 1853-ban 1788 egész pohár, 1854-ben 17194, 1855-ben 25138, 1856-ban 31357 fél pohár savóital fogyott el, amelyet Somogyból, Tihanyból, Aszófőről, Csopakról szállítottak. A savóitalt a bálizs készítette.

A melegfürdők

A gyógyfürdők forgalmának másik meghatározó tényezője a fürdőszobák, fürdőkádak száma volt. 1837-ben az Ó- és Újfürdőházban összesen 42 fürdőkád volt: „A’ víz érczcsövek által 42 kádakba vezettetik, mellyek közül 14 az ófürdőházban ugyanannyi szobákban elkülönzött fürdőkül szolgál, más 19 parasztfürdő név alatt szinte különválasztott kamrákban áll, úgy mint 16 férfiak, 3 asszonyok számára. A’ többi 9 az új fürdőházban van ugyanannyi szobában.” Az Újfürdőházban csak Balaton-vízben lehetett fürdeni, amelyet a tó partján elhelyezett, lóerővel működtetett víz­emelő gép segítségével vascsöveken juttattak el a fürdőházakba. 1835-ben a víz melegítésére új gőzkazánt állítottak be, amelyben szabályozni tudták a víz hőfokát, s megelőzték a magnézium lerakódását a rézcsövekben.[88]

 

A melegfürdők forgalma Balatonfüreden és Gleichenbergben (fő)

1836–1855

 

Év

Melegfürdők

Köpölyözés és fürdés

Össze­sen[89]

Gleichen-berg[90]

újház

óház

közfürdő

1836

1465

3409

535

1609

7018

438

1837

1619

2495

616

1071

5801

2009

1838

1423

2770

690

1736

6619

1612

1839

1600

2711

746

1243

6300

1356

1840

1630

3054

960

1354

6998

1796

1841

1519

3108

934

1929

7490

1865

1842

1805

3521

902

1760

7988

2021

1843

1594

2701

900

1331

6526

3054

1844

1762

3058

1237

1964

8021

4233

1845

1727

2893

896

1735

7251

5544

1846

1941

3427

1159

2145

8672

5504

1847

2590

3693

1372

1477

9132

5300

1848

1411

1822

990

1553

5776

3490

1849

3055

3374

1141

1590

9160

4040

1850

3527

4802

1555

1668

11552

 

1851

2121

3040

1010

1200

7371

 

1852

1878

3293

651

1286

7108

 

1853

1687

2414

500

819

5420

 

1854

1996

2670

387

961

6014

 

1855

1913

3224

700

949

6786

 

Balatonfüreden 1846-ban az Újfürdőházban 1 váltóforint 15 krajcárba, az Ófürdőházban 50 krajcárba került egy melegfürdő. A közfürdőért, ami a parasztfürdőt jelentette, 15 krajcárt kellett fizetni. A háromféle fürdőért fizetők számához hozzá kell adni a 37½ váltókrajcárért köpölyözést melegfürdővel igénybe vevők számát, így kaphatjuk meg az összes melegfürdőző számát. Ezeket az árakat a szegények is meg tudták fizetni, mert egy férfinapszámért 36–39, női napszámért 30 krajcárt fizettek ebben az időben a füredi fürdőtelepen.

Már 1837-ben tervbe vették a sok kényelmetlenséget okozó parasztfürdők kitelepítését a Zánka melletti vérkúti forráshoz,[91] de a parasztfürdők maradtak, 1848-ban is megvoltak Füreden.[92] Ahogyan a parasztfürdők nagy forgalmában szerepet játszott a köpölyözés, mint a gyulladásos betegségek széles körben elterjedt gyógymódja, ugyanúgy a kiszorulásukban is szerepet játszhatott e gyógymód jelentőségének csökkenése a füredi gyógyfürdőn.[93] Az 1851. évi fürdőleltárban 6 köpölyöző gép és 400 köpölyöző üveg volt. A köpölyözést Drexler Máté köpölyöző mester bükkfaszékeken végezte, és a bevétel 6 százalékát kapta.

A köznép arányának csökkenése legnagyobb részben a gyógyfürdő korszerűsítésének a következménye volt, amely 1853-tól új szolgáltatások bevezetését jelentette a melegfür­dőkben. Écsy az 1850-es évek elején tapasztalatszerzés végett külföldi körutazást tett: „beutaztam a’ birodalomban létező gyógyintézeteket, s azoknak minden czélszerű intézményeit tanulmányoztam, ekkor láttam, milly hiányok vagynak Füreden, megtekintettem Csehországban Tepliczet, Carls­badot, Franczens­ba­dot, a’ kedves Marienbadot, steierországi kert alakú szép Gleichen­ber­get, Tobelbadot, Rohicsot, Bécs melletti feszlovi[94] hideg gyógyintézetet és Badent, úgy a’ budai gyógyintézeteket is”.[95] Gleichen­bergben egy kisebb fürdőház volt, az új fürdőházat 20 fürdőszobával, gőzkazánnal és egy szép váróteremmel 1847-ben emelte a részvénytársaság.[96] Marienbadban az ófürdő­házat 1810-ben építették, 1824-ben nagyobbították. 1837-ben 27 fürdőszobájában a Marienquelle vizét használták, 8 szobában iszap-, 1-1 szobában zuhany- és gőzfürdőt lehetett venni, ezenkívül volt gázfürdő is. Az 1828-ban befejezett újfürdőháznak 12 légfűtéses fürdőszobája volt, amelyekben az Ambrosius­brun­nen és a Karolin­brun­nen vizét használták.[97] Az 1830-as évek végén Füreden 42 fürdőkád, Marienbadban 49 fürdőszoba volt.

Az igényesebb vendégek számára létesített új fürdők meg­drágították a füredi gyógyfürdőt, amely a reformkorban stabil árakkal működött, csak 1851-ben történt jelentősebb áremelés. A legdrágább új szolgáltatás az 1853-ban bevezetett savófürdő volt váltóban számolva 6 forint 45 krajcárért. Az 1853-ban épített gőzfürdőben az első osztályon 3 forint 20 krajcárt, a másodosztályon 1 forint 40 krajcárt kellett fizetni egy fürdőért. 1854-től lehetett iszapfürdőt venni az Újfürdőházban 2 forint 30 krajcárért. Kádas zuhanyfürdő 1855-től volt 2 forintért, ugyanennyit kellett fizetni 1856-tól a cink kádban vett melegfür­dő­ért zuhannyal. Az ülő- és szemfürdőt 1855-től alkalmazták 30 krajcárért.[98] Ezeket az árakat kell viszonyítani a korábbi három melegfürdői szolgáltatás 1851-ben megemelt 1 forint 30 krajcáros, 1 forintos és 20 krajcáros áraihoz.

A hidegfürdők

Schuster János 1821-ben, Preysz Mór 1863-ban vegyelemezte a Balaton vizét, amelyet szintén gyógyvíznek, egy hatalmas tömegű föleresztett, híg savanyúvíznek tekintettek.[99] Görvélykór (scrofulosis), idegkó­rok – rásztkór (hipochondria), méhszenv („hysteria”), idegzsábák, hüdések –, idült csúzos bántalmak, idült kütegek, különösen a sömör és izzag (ekcéma) gyógyítására ajánlotta Orzo­vensz­ky Ká­roly fürdőfő­or­vos.[100] 1854-ben kezdte használni gyógyításra a balatoni iszapot, amelyet Heller vegyelemzett.[101] Rimely Mihály főapát is tisztában lehetett a Balaton vizének gyógyhatásával, mert miután 1861 áprilisában szélütést kapott, és az orvosok több gyógyfürdőt javallottak neki, kizárólag a balatoni hidegfürdő kúrának volt hajlandó alávetni magát.[102] A Balaton vizének gyógyhatása még nagyanyáink körében is ismert volt. Idős korukban is lementek a strandra, mú­zeális értékű fürdőruhájukban, napernyőjük alatt fél órát töltöttek a sekély, iszapos vízben.

Meglehetősen elterjedt nézet, miszerint a Balaton nyílt vizében régen nem fürödtek az emberek. Erre bizonyítéknak látszott az, hogy a gyógyfürdő árszabásaiban szerepelt ugyan a Balaton vizében való fürdés, de csak úgy, hogy a vizet behordták a melegfürdőkbe és felmelegítették. A zárt hidegfürdők használatából is erre lehetne következtetni, de több levéltári forrás bizonyítja azt, hogy mindig voltak merészek, akik kiúsztak a nyílt vízbe. Hompesch báróról jegyezték fel először, hogy úszott a mély vízben, és Wesselényi Miklós is belevetette magát a Balatonba, s 1836-ban és átúszta a Füred–Tihany közötti 4 km-es távot. 1840-ben a panaszkönyvbe beírták, hogy „az asszonyok osztálya táján némelly urak által gyakorlott uszás tilalmaztatna”. Foglalkoztak a hidegfürdők réseinek betapasztá­sával, hogy a mély vízben úszók kiváncsiságától a kamrákban fürdőzők védve legyenek.[103] Horváth Pál tihanyi apát megakadályozni akarván az Oesterreicher-féle hidegfürdő újbóli felállítását, az áldatlan vitában 1824-ben kifejtette, hogy „minekutánna a Balaton tavának szélessen ki terjedő körös körül lévő partyain egész 1821-k esztendőig még úri szemé­lyek is alkalmatosbb helyeken szabad ég alatt meg förödtek, és sokan a sa­va­nyó vízi balatonyi hideg ferdők felállíttása után még most is a ferdő ház elmellőzésével a tóóban förödni nem általlanak, a katonai közönséges karnak ’s a polgári szegénységnek az által ép­pen jó tétemény nem nyújtatik, ha ezek (a mihez nem is szoktak) rekesz­tékbe fö­rödni engedtetnek, kik inkább valamint ez előtt a Balatonyban szabad ég és le­vegő alatt meg tudtak förödni, úgy ezután is legottan bátrabban és örö­mös­tyebb megförödnek.”[104] Wesselényi és társai 1837-ben a panaszkönyvben sürgették a pesti és a pozsonyi mintájára az úszó oskola felállítását, úszómester alkalmazását és mentőladik tartását.[105]

Szily József Pest vármegyei alispán 1783-ban magán használatra építtetett először hidegfürdőt, egy tutajszerű alkotmányt, amelyet a Balaton átsodort a tihanyi partra, ahol darabokra tört.[106] Nieder­mayer Ferenc ácsmester 1787-ben 190 rajnai forint értékű javítási munkát végzett a balatoni hidegfürdőn.[107] A kamara tehát működtetett egy hidegfürdőt, de a csekély bevétel miatt megszüntette, mivel a felállítása tavasszal és a szétszedése ősszel nagyon költséges ácsmunka volt.

1821-ben József nádor és hitvese számára Arács határában, a mai Szívkórház előtti Balatonban építettek egy hidegfürdőt. Ugyanabban az évben a Horváth ház előtti vízben Oesterreicher József is felállított egy hidegfürdőt, amelyet a vihar összedöntött. A tihanyi apátság meghirdette a hidegfürdők építését, de nem akadt vállalkozó, ezért 1822-ben maga építtetett egy hat részből álló kosaras hidegfürdőt, amelynek a tervrajza megtalálható a tihanyi apátság levéltárában.[108]

Adler József fürdőfőorvos 1835. november 22-én kelt évi jelentése szerint a hidegfürdők száma hatról kilencre, 1836-ban kilencről tizenkettőre szaporodott, amelyek közül hat az urak, hat a dámák számára szolgált. Adler az 1838. évi jelentésében azt írta, hogy a vendégek nagyobb része csak hidegben fürdik, emiatt a földesuraság jövő tavasszal 12 új fürdőt a fehér személyek számára és egy társasági pavilont készül építeni, a 12 régi fürdő a nagy közfürdővel együtt pedig a férfiaké lesz. Ebből a jelentésből értesülünk a közfürdőről. 1839-ben a terv szerint megépült 12 női hidegfürdő, így baloldalt 12 női, jobboldalt 12 férfi magán hidegfürdő és a nagy közfürdő állt, a férfiak és a nők részét pedig egy gömbölyű társasági pavilonnal választották el. 1840-ben a földesúr egy nagy úri közfürdőt, közfürdői termet építtetett, a régi közfürdő árait pedig – tekintettel a szegényebb sorsú emberekre – a felére leszállította. Így kialakult a hidegfürdőknek az árakban is tükröződő tagolódása: magánfürdők – úri közfürdő – közönséges közfürdő, azaz parasztfürdő.

1853-ban a hidegfürdők felújításakor a férfiak számára 12 magán, egy-egy úri és közönséges közfürdőt, a nők számára 10 magán és egy közfürdőt készítettek az ácsok.[109]

 

A balatonfüredi hideg- és melegfürdők forgalma (fő)

1836−1855

 

Év

Hidegfürdők

Hidegfürdők összesen

Melegfürdők összesen

magán

fürdő

úri közfürdő

közönséges

közfürdő

1836

2694

2694

7018

1837

3536

1119

4655

5801

1838

3786

1339

5125

6619

1839

5491

1834

7325

6300

1840

4293

1720

1517

5810

6998

1841

4791

2040

1486

8317

7490

1842

4540

2006

1694

8240

7988

1843

2726

1264

1469

5459

6526

1844

2864

1257

1590

5711

8021

1845

3370

1885

1886

7141

7251

1846

4866

2632

2162

9660

8672

1847

5259

2598

1992

9849

9132

1848

2485

1222

1049

4756

5776

1849

2124

1878

733

4735

9160

1850

6363

3548

1084

10995

11552

1851

2733

2182

2434

7349

7371

1852

4487

3737

2804

11028

7108

1853

4484

4219

2666

11369

5420

1854

4510

5207

2161

11878

6014

1855

4429

3751

1609

9789

6786

A hideg- és melegfürdőzők száma 1850-ig egymást előzgette, ettől kezdve mindig több volt a hidegfürdőző, mint a melegfürdőző. Az uszodák megépítése következtében 1867-től ugrásszerű növekedés történt, 1868-ban a hidegfürdőzők száma átlépte a 20 ezres határt, amelynek ⁶⁄₁₀-ét az uszodai fürdőzők adták. Ekkor az uszodai fürdőzők között a nők aránya kevéssel ⅟₃ alatt maradt, 1880-ban viszont a nők aránya megközelítette a férfiakét: 5824 nő és 6534 férfi használta az uszodát.

A férfiak hagyományos viselete a fürdőköpeny volt, de 1838-tól elterjedt a fürdőgatya használata, amely kiszorította a hagyományos viseletet.

Az Angolkert

A jelentősebb európai gyógyfürdőkön mindenütt gondoskodtak a fürdővendégek szórakozásáról, szabadidejének kulturált körülmények közötti eltöltéséről. A legtöbb fürdőhelyen a vendégek parkokban, fasorokban, allékban sétálhattak. Sok helyütt fasorokkal kötötték össze a fürdőhelyet a közeli kirándulóhelyekkel, amelyekről részletes ismertetéseket közöltek a fürdőkalauzok.

Balatonfüreden a kamarai kezelés idején, 1790-ben alapított Angolkertnek[110] fontos feladata volt: a gyógyvizet fogyasztó vendégek sétájának, kellemes időtöltésének biztosított esztétikus környezetet, a fürdőtelep tüdejeként funkcionált. 1790-ben az Oroszy birtok megszerzésekor világosan megfogalmazták, hogy a területszerzés és az északi irányú bővítés annak érdekében történt, hogy a Kamara „azon Savanyó víznek kerületét egészen tulajdonává tévén, a publicumnak hasznára és ide felessebben öszvejőni szokott Rendelnek és Státusoknak alkalmatosságára szükséges épületekkel, álékkal s kertekkel díszessebben kiékesíthesse”.[111] Később itt kaptak helyet a Gyógy tért észak felől lezáró építmények: a Játékszín, majd annak helyén a Gyógyterem és az Angolkert kellős közepén a nyári színkör vagy Aréna.

Az 1790-es években az Angolkert báró Schilson gondjaira volt bízva, aki elkészítette a kertész instrukcióit. A rend visszaállítása után egy kertészlegényt, bérest alkalmaztak a fürdőtelepen, aki a tihanyi kertész alárendeltjeként dolgozott. A fürdőbizottság 1856-ban határozott egy kertész alkalmazásáról.

A fürdőfelügyelő részére kiadott hivatali utasítások egyre bővebben és részletesebben fogalmazták meg az Angolkerttel kapcsolatos tennivalókat. Az 1835. évi latin nyelvű instrukció mindössze annyit írt elő az újonnan kinevezett felügyelőnek, hogy köteles odafigyelni a sétatér (promenád) és a kert csinosságára. Az 1836. évi instrukció a kocsiállások helyét meghatározva foglalkozott a „parkolás rendjével; rendelkezett az öntözésről, a lovak itató helyéről, a sátrak és a kofák elhelyezéséről, a helypénzszedésről és a világításról. A sétatér, a fasorok és az Angolkert tisztítását a hajdúk, később az uradalom által fogadott ember feladatává tette. A felügyelő alá tartozott a promenádos takarító. Az 1850. évi instrukció szerint az Angolkertet a fürdővendégek sétánynak használták, ezért a sétaterekre vonatkozó előírások itt is megtartandók: a fák tövét hetente öntözni kellett, ősszel a száraz fákat ki kellett vágni, és helyükbe jól tenyésző platán-, gesztenye- és akácfákat ültetni. Kora tavasszal a száraz ágakat le kellett nyesni, a leveleket összegereb­lélni, az utakat kivágatni, egyszóval jó karban tartani: „minden mindenkor tisztán, csinosan tartassék.” Az angolkerti hajdú kötelességeit tíz pontban foglalta össze. Két söprővel és a lóhajtóval az utcákat, sétateret, Angolkertet és a hidegfürdőkhöz vezető utat megsöpreti. Gondoskodik az öntözésről, vigyázza az Angolkertet.[112]

A Pallas lexikon tömör meghatározása szerint az angolkert „(park, tájkert). Nagyobb terület, mely szép fákkal, díszcserjékkel s virágokkal van beültetve, de a növények elrendezésében semmi szabályosság sincs benne; így pl. a virágok soha sincsenek ágyakba ültetve, hanem elszórtan díszítik a gyepet. Az angolkertnek az a célja, hogy ideális tájékot mutasson, olyant, mely nem mesterkélt, hanem mintegy természetszerű legyen. Az utak gondosan ápoltak ugyan, de nem szabályosak, a fák majd rendetlen csoportokban, majd nagyobb gyepterületeken egyenként vannak ültetve; itt-ott útvesztők vannak. Kisebb tavak, vagy a kerten átfutó patakok nagyon emelik az angolkert szépségét. A parkokban a szépnövésű honi fákon és cserjéken kívül rendesen idegenek (díszfák és díszcserjék) is nagyobb számban szoktak lenni (különösen kedveltek a Platanus-ok).”

A lexikon által adott tömör definíciónak majdnem tökéletesen megfelel a Balaton-felvidék településeit elsőként ismertető Oláh János lelkész leírása. 1834-ben a Tudományos Gyűjteményben megjelent munkájában ismertette a hársfákkal beültetett sétateret, megemlítette a mulatókert szélén már álló Játékszínt, az Angolkertről pedig így írt: „Méltó megemlítenem a’ mulatókertet is, mellyet az idevaló nép Angluskertnek nevez. Ez hazai fákkal és csemetékkel van béültetve, útjai mulattató csavargásúak, hol hegyre mennek fel, hol völgyre szállanak alá és jól töltettek. Néhol vagynak benne szérű nagyságú pusztahelyek is, és az utak mellett nyugvó padok.”[113]

A fürdőtelepi prostitúció fészke a Fülöp ház (Postaház) volt, de két reformkori forrásunk is szól ezzel kapcsolatban az Angolkertről. Oláh János szerint az Angolkert „Szép hely, de mivel jobbadán a’ Vénus madarai ebben tartózkodnak, lesvén a’ prédára, a’ jobb ízlésűek és erkölcsűek csak a’ forrás mellett mulatnak, ezt a’ világ fiainak és leányainak hagyják.”[114] Báró Vécsey Pál 1840. augusztus 25-én az Angolkerttel kapcsolatban a panaszkönyvben azt javasolta, hogy „ha a’ legpompásabb kilátású, most k - r féle Sárgaház eladandó léend, annak megvételével szintén szívessen fog a’ fürdői közönség nagyobbszerű élvezetének kedveskedni, hol is az oda ballagó gyönyörtelt vendégek magokat kipihenve, muzsika s egyébb frissítőkkel is ellátva hálás­san érzenék”.[115]

Miután az 1830-as évek közepének aszályos időjárása kétharmad részben kipusztította az Angolkert fáit, Écsy 1836-ban hozzáfogott a felújításához és nyolc év türelmes munkájával újjáteremtette a gyógyfürdőt észak felől határoló zöldövezetet. Adler József fürdőfőorvosnak a hivatalos évi jelentéseiből követhető az Angolkert újjászületése. 1836-ban „az úgy nevezett angol kertnek a’ három lefolyt rendkívüli száraz esztendők által majd kétharmada elszáradván, helyre hozatása végett mostan pagonyoztatni, részint újonnan béültetni s ez alkalommal az új ízlés szerint változtatni parantsoltatott, de még a’ t. község (közönség – szerző) régen óhajtott kívánsága is bé­tellyesíttetik, ezen angol kertet három rendbéli hársfa allékkal a szőllő hegyekkel öszve kaptsolván és így az úri vendégeknek kellemetes árnyékos séta hely készíttetvén”.[116] A fürdőfőorvos már 1842-ben tudatta a helytartótanáccsal, hogy a felújítás befejeződött, de az 1844. évi jelentése szerint ez végül csak 1843-ban történt meg. Minden jelentésében hangsúlyozta, hogy új ízlés szerinti angolkert készül. 1839-ben „az angol kertnek újj ízlés szerént való készíttése folytattatott és több új téres utakkal, hídakkal és bévetett zöld gyep parthiekkal ékesíttetett”. Báró Vécsey Pálnak a fürdő panaszkönyvében 1840. augusztus 25-én tett bejegyzése szerint az új ízlésű Angolkertben több szabad gyep volt, mint a régiben, ezáltal kevesebb árnyékot adott.[117]

 

A színházak: a Játékszín és az Aréna

 

Karlsbadban és sok más fürdőhelyen – a sétákon és kirándulásokon kívül – az idő mulatásának lehetőségei között az olvasást, zenét, színházat, táncestélyeket, bálokat és a céllövészetet sorolja fel az 1842-ben kiadott fürdőkalauz.[118] A nagyobb fürdőhelyeken – Karlsbadban, Marien­badban, Franzensbadban – mindenütt építettek színházat.[119]

A balatonfüredi színházak történetével Fára József, Beér Lajos, Zákonyi Ferenc, legújabban Hudi József foglalkozott.[120] Hamarosan megjelenik egy kötet az Angolkert és a füredi színházak építéstörténetéről, amit az indokol, hogy előkerültek a Játékszín elveszettnek hitt iratai, és 1846-tól az eddigi ismereteinkhez képest másképpen alakult a Játékszín és az Aréna története.[121]

Az 1831-ben megnyitott Játékszín a tervezés hiányosságai miatt a nyári melegben színielőadások megtartására alkalmatlan volt, emiatt tíz évvel később építeni kezdték a nyári színkört vagy Arénát. Az 1841. évi fürdőfőorvosi jelentés szerint Kisfaludy Sándor javasolta a második füredi színház felépítését, ami azt bizonyítja, hogy maga is tisztában volt a Játékszín építészeti hiányosságaival. Gróf Zichy Ödön felügyelete alatt a kőművesek 1841-ben felhúzták az Aréna falait, és 1842 nyarán már előadásokat is tartottak az Angolkert közepén elhelyezett épületben. 1846-ban úgy határoztak, hogy az Arénát lebontják, s átépítéssel megkísérlik a Játékszín megmentését. 1852-ig, Ferenc József látogatásáig élt a remény, utána azonban többé nem került szóba az átépítés.[122]

Az Aréna telkének feladó levelét, amelynek eredetije a pannonhalmi főapátság levéltárában található, gróf Zichy Ödön írta alá, a tihanyi apát­ság levéltárában őrzött fogalmazvány azonban egyértelműen Écsy László keze írása, aki képes volt a telektulajdonos apátság és a színházépítő választmány érdekeit összehangolni, és a színkör telkének kedvező bérleti feltételeit megfogalmazni.[123] Ezt bizonyítja 1841. október 21-én kelt levele, amelyben a tihanyi apátnak javasolta, hogy a színháztelekre vonatkozó szerződésbe tegyék bele: „az Aréna hossza 15 öl, szélessége 9 öl”.[124] A telekért jelképes összegű, egy ezüstforint évi bérleti díjat kért a tihanyi apátság.

A színház pénztárnoka 1845-tól 1850-ig Némethy Pál gyógyszerész volt, őt 1851-től Écsy László követte. Némethy, Écsy, Varga Lajos főszolgabíró és Bogyay Lajos megyefőnök megkísérelték a Játékszín megmentését, s miután ez nem sikerült, a fürdőközönség elhatározta az új nyári színkör felépítését, amelyet építészeti igazgatóként Écsy László irányított 1860 és 1870 között. A fürdőigazgató töltötte be a színház intendánsi tisztségét is.

 

A fürdői zene

A 18/19. század európai fürdője zene nélkül elképzelhetetlen.[125] Pyrmontban 1726-ból ismert a fürdőzene első okleveles említése. Karls­badban az 1840-es évek elején a forrásoknál, a színházban, szerenádok, táncösszejövetelek alkalmával gondoskodtak a zenéről. A koncerteken neves előadóművészek léptek fel, s a zenekarukat Straus­séval egy kategóriába sorolták.[126] Gleichenbergben 1845-ben a részvénytársaság igazgatója a töltőház feletti festői sziklacsoportra építtetett egy ízléses pavilont (Musiktempel), ahol a nyárra szerződött zenetársaság a reggeli órákban az ivókúra alatt játszott.[127] Szliácson az 1860-as évek közepén naponta háromszor, reggel a forrásnál, délben és este a parkban játszottak, és minden új vendégnek kijárt a szerenád.[128]

A Balatonfüredre szerződtetett zenészek lakásgondjait 1844-ben sikerült megoldani, amikor az uradalom „a’ hangászkar számára a’ tavasszal szinte lakhelyet építtetett és azt jövendőre mindig ingyen által adni kegyeskedett”.[129] A fürdőidényre szerződtetett zenekaroknak több feladata volt: térzenét szolgáltattak a sétatéren (pro­menád zene), később szórakoztató zenét a hajókirándulások alkalmával, tánczenét a tánctermekben és a bálokon és színházi muzsikát a színdarabokhoz. A színházban olyan zenészekre volt szükség, akik tudtak kottát olvasni, emiatt egy idényre kezdetben két zenekart szerződtettek. Az egyik zenekar, a magyar volt a cigányzenekar, a másik a német, amelynek a tagjai tudtak kottát olvasni és a színházban is játszottak. Így volt ez 1840-ben, amikor a fürdővendégek úri választmánya „szép magyar és német hangászi karral” látta el a fürdőhelyet és a „magyar színjátszó házat”. Miután magyar zenekarok is akadtak, akik tudtak kottát olvasni, szükségtelenné vált a németek szerződtetése. 1843-ban a választmány csak egy 15 személyből álló zenekart fizetett, „kik mind a magyar színházat, mind a séta-tért és táncz-teremet is új válogatott zenével ellátták”. 1844-ben a 15 személyes pesti hangászkar heti 150, 1845-ben az ugyanonnan érkezett 18 személyes hangászkar heti 200 pengőforintért látta el „mind a fősétatért, mind a magyar színházat, mind a táncz-teremet válogatott zenével”. A fürdőidény kezdetétől, rendszerint május közepétől szerződtetett zenekar júniusban, a színtársulat megérkezésekor távozott, és átadta helyét egy másiknak, amely a színházi muzsika szolgáltatására is alkalmas volt. 1863. május 29-én Écsy felfogadta a fehérvári zenészeket, Radics Bernát társulatát, akiket június 14-én elbocsátott, ugyanaznap megérkeztek a szegedi zenészek. 1864. június 30-i naplóbejegyzése szerint „Ma mentek el a fehérvári zenészek, kik magukat meglehetősen viselték, csakhogy a hangjegyeket nem esmervén, nem zenész­hettek a színházban. Farkas Miksa zenekara délben megérkezvén, estve kezdettek a színházban és a sétatéren zenészni.” Így váltották egymást a zenekarok 1876-ban és 1889-ben is.[130]

A füredi fürdőtelepen is naponta háromszor volt zene. A magyar borvidékeket leíró művében Schams Ferenc Balatonfüreden minden fi­gyelmét a savanyúvíznek szentelte. A reggeli zenéről írta: „Bis 8 Uhr ist alles belebt, die Musik erscheint auf ihrem bestimmten Platz, und nun kommt Alles in rauschende Bewegung.”[131] A zene rendjét több alkalommal szabályozták, így a zenészek ebéd alatt a Nagyvendéglőben, az arácsi Esterházy vendéglőben és szombatonként az izraelita vendéglőben is játszottak.[132] A Kisfaludy-szobor felállítása után, 1860-tól a szobornál zenéltek, ahogyan Écsy írta naplójában 1863. június 19-én: „Ma a zenészek szokás szerint a Kisfaludy emléktéren zenésztek szépszámú közönség előtt.”[133] Koncerteket kizárólag a színház épületében tartottak.

A Balaton „felfedezése”

A reformkorban a fürdőtelep arculatának kialakításában a legfontosabb fejlemény a Gyógy tér és a Templom utca rendezése mellett a Balaton felfedezése volt. Az 1830-as évek végéig a fürdőtelep középpontjában a savanyúkút állt. A kút köré tervezték az épületeket, a sétateret és az Angolkertet. A Balaton-part felé eső rész a fürdőtelep „hátsó udvara” volt csupán. Az épületek úgy helyezkedtek el, hogy elzárták a kilátást a tóra, gyümölcsös- és zöld­ségeskertek, ólak, borbélyműhely, istálló, kocsiszín, hajdúház, cselédlak, pálinkaház, szegénykórház, zsidó traktér mind-mind a Balaton felé eső részen sorakozott, még az árnyékszék is a Gyógy tér déli szélére, a balatoni panoráma kellős közepébe került. A változás a tűzvészek után indult meg azáltal, hogy az alsó vendéglőt nem építették újjá, így a Gyógy tér kinyílt a Balaton felé. A Balaton magas vízállása következtében a hidegfürdők és a hintóállások között 1838-tól kialakították a partmenti alsó sétányt. Kiirtották a nádat, és a Balaton feltöltésével létrehoztak egy 15 öl mélyen a tóba nyúló, 72 öl hosszú móló formájú sétányt, amelyhez kőbástyákból parti védművet építettek, végül hat sor jegenyefával, olasz nyárfákkal és angol partiákkal beültették, a hintószín felől pedig korláttal bekerítették. 1840-től a sétány közepéről egy új híd vezetett a hidegfürdők közepére.

Az 1847-ben megépített hajókikötő emelte a parti rész fontosságát, de még sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Balaton-part a fürdőtelep legkedveltebb részévé váljon.

Kitekintés: a preindusztrális nagyüzemtől a részvénytársaságig

 

A kapitalista rendszert megelőző időszak balatonfüredi savanyúvízi gyógyfürdője – Norbert Zabelnek a niederseltersi gyógyvízüzemre alkal­mazott kifejezésével élve[134] – egy preindusztrális nagyüzemnek tekinthető. Fürednek a híres európai fürdőkkel és gyógyvizekkel szemben voltak hátrányai és előnyei. A forrás körül nem volt település, vasút hiányában nehézkes volt a közlekedés, de kitűnő fekvésével és egy természetes hidegfürdővel, a Balatonnal kiegyenlítette a hátrányait.[135] Javára szolgált, hogy az európai gyógyvizeknek abba a csoportjába tartozott, amelyeknél nemcsak ivókúrát, hanem hideg- és melegvizes fürdőket is kínáltak a vendégeknek. Sok múlott azon, hogy képesek lesznek-e létrehozni azokat az intézményeket (színház, zenekarok, gyógyterem, könyvtár) és mesterséges természeti környezetet (parkok, allék, sétányok), amelyek az európai gyógyfürdők jel­legzetességét adták a 18/19. század folyamán. Meg tudják-e oldani a közlekedés gondjait, kínálnak-e olyan infrastruktúrát, kereskedelmi szolgáltatásokat és szórakozási lehetőségeket, amelyek egy európai színvonalú fürdőhelytől elvárhatóak voltak.

Már az 1830-as években nyilvánvalóvá vált, hogy a tulajdonos csak az alapellátást tudja vállalni, s a szórakozásukhoz, jobb létükhöz a fürdővendégeknek is hozzá kell járulniuk, s hogy ezt megtették, bizonyítja a panaszkönyv, a fürdőfőorvosi jelentések, a szegénykórház, a Játékszín, majd a nyári színkör felépítésére történt adakozás. A fürdőintézet pénzügyein sokat segített a helytartóság által 1855-ben bevezetett gyógydíj, amelyet négy célra kellett fordítani: a fürdőtelep szépítése, térzene, a szegénykórház és a színtársulat fenntartása.

A bencés rend a reformkorban a fürdőtelep fejlesztéséhez a gyógyfürdő bevételeit és a saját erőforrásait használhatta fel. Ehhez alkalmazkodott az 1850-es évek elejéig a fürdőfelügyelő által megvalósított, lépésről lépésre haladó fürdőfejlesztés. Az 1850-es évek elején tett körutazása során nagy elmaradást tapasztalt a cseh és osztrák fürdőkhöz képest, ezért kisebb ráfordításokkal bevezette az új szolgáltatásokat, amelyek azonban nem eredményeztek érzékelhető változást a fürdő forgalmában. Ez idő tájt fogalmazódott meg a fürdőfejlesztési elképzelése egy európai színvonalú fürdőintézet kialakításáról, amely a bencés rend számára „egy szép nagy uradaloméval” felérő jövedelmet termel.

Terveinek megvalósításához kedveztek a bencés rend élén 1865-ben bekövetkezett változások: Simon Zsigmond lett a tihanyi apát és Kru­esz Krizosztom a pannonhalmi főapát, akinek a felszólítására Écsy beszámolt a fürdőfejlesztési elképzeléseiről. Azt javasolta, hogy a gyógyfürdőt vegyék ki az uradalmi igazgatás szervezetéből, a gazdászati vagy oecono­micusi rendszerből, és üzleti vállalkozásként (Geschäft) működtesssék.[136] Miután elfogadták Écsy programját, 1866 és 1872 között 100 ezer forint takarékpénztári hitel segítségével 208,5 ezer forint befektetést eszközöltek a fürdőtelepen, amelynek föbb eredményei: a Balaton-part feltöltése, új hideg- és melegfürdő, díszlak, gőz-, zuhany- és tükörfürdő építése, a virágház és az izraelita vendéglő újjáépítése, a Keresztház átalakítása. Költöttek még gépház és mű­hely építésére, gőzgépre, víztartályokra, vízvezetékre. A fürdőfelügyelőt a tihanyi apát és a pannonhalmi főapát közvetlen alárendeltségébe helyezve előléptették fürdőigazgatóvá.[137]

A kitűzött célok és az elért eredmények hamarosan megjelentek a fürdőbizottság üléseinek jegyzőkönyveiben is. 1881-ben, majd 1884-ben a fürdőbizottság megállapította, hogy „Balatonfüred Európa elsőrangú fürdői közé sorolható, ami Simon Zsigmond apátnak, Écsy László igazgatónak, dr. Huray István fürdőorvosnak” köszönhető. 50 éves jubileuma alkalmával 1885-ben köszönetet mondtak „Écsy László fürdőigazgatónak, kinek példaszerű, önfeláldozó s nemes tevékenységének köszönhető, hogy Balatonfüred, mely az ő tevékenysége alatt még a kisebb, tán a másodrangú fürdők sorába tartozott, ma már Európa egyik első fürdőjévé emelkedett.” 1870-ben befejezték a nyári színkör építését, 1880-ban átadták a gyógytermet és a fedett sétányt, 1889-ben megépítették az új hidegfürdőt, s ezzel befejezték a nagy mű megalkotását.

A fürdőbizottság tagjai jól ismerték a monarchiabeli fürdőket, volt összehasonlítási alapjuk. Éppen az európai viszonyok ismerete okozhatta azt, hogy a megelégedettség állapota nem tartott sokáig. A 19. század második felében a vasúti közlekedésnek köszönhetően a divatos európai fürdők vendégforgalmat már nem ezrekben, hanem tízezrekben mérték.[138] 1910-ben Mészöly Gyula nyug. kir. járásbíró „Balatonfüred és Nau­heim” című emlékiratában összegezte a problémát: Füreden a szénsavas fürdők száma az 1903. évi hatszázról 1910-ben 12 ezerre emelkedett, de Nauheimben az 1907. évi 29 ezerről 1909-ben 432 ezerre![139]

Cselekedni kellett, és a bencés rend elhatározta, hogy 1,5 millió koronát fektet be a füredi gyógyfürdőbe. A beruházások szakszerű keresztülvitelére, valamint a fürdő kezelésére és vezetésére az 1912. áp­rilis 1-jétől 1924. április 1-jéig tartó 12 évi időtartamra direktóriumot alakított, amely mellé orvosokból és balatoni szakértőkből álló orvosi tanácsot rendelt.[140] Ugyanekkor megkezdődött a Balatonfüredi Gyógyfürdő Rt. szervezése. 1917. szeptember 24-én Hajdú Tibor pannonhalmi főapát 1918. január 1-jétől 1967. december 31-ig tartó bérleti szerződést kötött a Balatonfüred Gyógyfürdő és Forrásvízvállalat Rt. budapesti bejegyzett céggel. A bérlő 1,2 millió korona alaptőkével és 800 ezer korona üzemi tőkével rendelkezett. Az évi bérleti díjat 180 ezer koronában állapították meg, amely a háború befejezése után 270 ezer koronára emelkedett. Egy monstre per után, 1935. január 1-jétől a gyógyfürdő ismét bencés kézben működött egészen az 1949-ben bekövetkezett államosításig.[141]

1905-től a fürdőbizottság bevételei ugrásszerűen megnőttek. Az addig rendszerint veszteséggel záró pénztárban hatalmas többlet keletkezett. A fürdőtelep elindult a gazdagodás útján, amelyet megszakított az első világháború. A trianoni béke következtében nemcsak területeket, borvidékeket, gyógyvizeket és fürdőket veszítettünk, hanem elveszett a világ élvonalához való gyors felzárkózás esélye is. A nemzetközi kapcsolatrend­szer, amelyben a közép-európai gyógyfürdők léteztek, darabokra hullott. A megmaradt borvidékeink és gyógyfürdőink felértékelődtek – különösen igaz ez Balatonfüredre, amely a Balatonban, a szívgyógyászatban és a borkultúrában találta meg a fennmaradás és a fejlődés esélyeit.

 


[1] Zabel, Norbert: A niederseltersi gyógyforrás, 1536–1994. Ford. Herná­di­né Homoki Ildikó. In: Párhuzamos történetek Európában. Szerk. Lichtneckert András. Balatonfüred, 2007 (LA Könyvtár 4). 9.

[2] Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában. Budapest, 1999. 224.

[3] Marcard, Henrich Matthias: Beschreibung von Pyrmont. Erster Band. Leipzig, 1784. 46. – Menke, Karl Theodor: Pÿrmont und seine Umgebungen mit besonderer Hinsicht auf seine Mineralquellen. Pÿrmont, 1818. 126.

[4] Schneider, Konrad: Der Mineralwasserversand und seine Gefäßproduktion im rheinisch-hessischen Raum vom 17. bis zum Ende des 19. Jahr­hunderts. Koblenz, 2000 (Veröffentlichungen der Gesellschaft für Historische Hilfswissenschaften 5). 200–202.

[5] Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára. Székesfehérvár város tanácsának iratai. Népösszeírások, 1688. október 29.

[6] Szliácsot is nevezték magyar Pyrmontnak, amit Fischhof, J. W.: Szliács, das Pyrmont Ungarns. Pest, 1847. c. munkája már a címében jelez.

[7] Oesterreicher, Josephus Manis: Analyses aquarum Budensium. Budae, 1781. 265, 278–280. – Sigmund, Carl Ludwig: Füred’s Mineralquellen und der Plattensee für Aerzte und Badegäste. Pest, 1837. 65–67. – A franzensbadi Lujza-forrás 1806 óta ismert: Osann, EmilTrommsdorff, Johann Bartholomäus: Die Mineralquellen zu Kaiser-Franzensbad bei Eger. Berlin, 1822. 33–34.

 

[8] Sigmund: i. m. 6–7. és 108. old. 16. jegyzet: „Mündlichen Mittheilungen gemäss.” – Balatonfüred. 5. évf. (1943) 10, 18, 19. sz.

[9] Lichtneckert András: A Savanyúvíztől a világfürdőig. In: Balatonfüred és Balatonarács története. Szerk. Lichtneckert András. Veszprém, 1999 (A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 14). 727–729.

[10] Demkovics telepét írta le Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása. Szerk. Kredics László. Veszprém, 1989 (A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 6.) 206–207.

[11] Az alapításról, az alapítóról és az 1770 előtti fürdősökről: Lichtneckert András: Új adatok a füredi savanyúvízi gyógyfürdő történetéhez, 1674–1822. Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis 35. Székesfehérvár, 2006. 64–66.

[12] Sörös Pongrác: A tihanyi apátság története 2 : Tihany mint fiókapátság 1701-től napjainkig. Budapest, 1911 (A pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története 11). 393.

[13] Az 1755. július 29-i szerződés keltezésében jelenik meg először Füred a savanyúvízi forrás helyeként: „Actum ad Acidulas Füredienses.” Bencés Rend Pannonhalmi Levéltára (BRPL).Tihanyi Apátság levéltára (TAL). Acta abbatiae Tihaniensis. Fasc. 5. Nr. 23.

[14] Sörös: i. m. 395. – Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Adalékok Balatonfüred történetéhez a kezdetektől 1945-ig. Veszprém, 1988. 129, 135–150.

[15] Zákonyi: i. m. 144, 149.

[16] A 1835, 1836. és 1850. évi fürdőfelügyelői instrukciók lelőhelye: Veszprém Megyei Levéltár (VeML). TAL Savanyúvízi iratok. 1. doboz. – Écsy László életéről Katona Csaba: A füredi Savanyúvíz az 1850-es években – egy szürke hivatalnok izgalmas naplója a Bach-korszakból. In: Écsy László fürdőigazgató naplói, 1850–1852, 1856. Szerk., bev. tan. Katona Csaba. Balatonfüred, 2008 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai 38). 7–25. – Lichtneckert András: Écsy László fürdőigazgató és naplója. In: Écsy László balatonfüredi fürdőigazgató naplója, 1863–1892. Sajtó alá rend. Lichtneckert András. Balatonfüred, 2008 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai 41). 9–20.

[17] Écsy-napló 1863–1892: i. m. 247.

[18] BRPL TAL Acta recentiora. Panaszok, javitások s szépitések javalatoknak jegyzőkönyve, 1836–1840. (A továbbiakban: Panaszkönyv.)

[19] Sólymos Szilveszter: Balatonfüred-fürdő bencés kézben 1743–1949 között. Tihany, 2003. 47–79.

[20] Az adminisztrátor panaszaira Rimely Mihály főapát 1863. augusztus 21-én magához hívatta és megdorgálta Écsyt, ezután 100 ezüstforint jutalmat adott neki, ami az évi fürdőfelügyelői fizetés felével volt egyenlő! Écsy-napló 1863–1892: i. m. 49.

[21] Sólymos: i. m. 103–114.

[22] Lichtneckert András: A balatonfüredi szőlőhegy és szőlőhegyi önkormányzat története. Balatonfüred, 2008 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai 39). 118–121.

[23] VeML TAL Savanyúvíz felügyelői számadások (A továbbiakban Savanyúvíz felügyelői számadások), 1844: 476, 481., 1855: 553, 554., 1864: 588, 589. sz.

[24] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1844: 381., 1855: 430., 1863: 502., 1864: 453. sz.

[25] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1844: 379. sz.

[26] A villák történetére: Némethné Rácz Lídia: Balatonfüred nevezetes épületei. Balatonfüred 2008 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai 40).

 

[27] 1861–1862-ben egy bencés Franzensbadba, kettő a budai és pesti fürdőkbe, egy Gasteinbe és három Badenbe utazott gyógykezeltetésre. Jalsovics Aladárnak előbb a budai Császár-fürdőt javallotta az orvos, mégis hat hétre Badenbe utazott. VeML TAL Apáti iratok, 1860–1862. (Simon Zsigmond pannonhalmai perjel levelezése.)

[28] Ezek a savanyúvíz felügyelői számadásokhoz tartozó bizonylatok között találhatóak.

[29] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1855: 465. sz.

[30] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853: 523, 524, 601. sz.

[31] Panaszkönyv 109.

[32] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1863: 667. sz.

[33] Panaszkönyv 17. – Savanyúvíz felügyelői számadások, 1846: 449, 460. sz.

[34] A balatoni gőzhajózás 125 éve. Szerk. Kopár István. Kecskemét, 1971. 38–39.

[35] Écsy László levele Krisztián Pius tihanyi jószágkormányzóhoz, 1847. január 8. VeML TAL Savanyúvízi iratok. 1. doboz.

[36] Zákonyi: i. m. 366–395. – Savanyúvíz felügyelői számadások, 1846: 580. sz.

[37] VeML TAL Acta abbatiae. Capsa 6. Nr. 22.

[38] Zala Megyei Levéltár (ZML). Megyefőnöki iratok. 1853. VI. D. 4352. (11201/1853. ikt. sz.)

[39] Écsy-napló 1850–1856: i. m. 46. – Écsy-napló 1863–1892: i. m. 36, 221, 251, 254.

[40] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1846: 571, 663, 668. sz., 1847: 690, 891. sz.

[41] Kósa: i. m. 92–100. – Prášil, W. W.: Gleichenberg in seiner allmähligen Entwicklung zu einer Curanstalt mit historischen Notizen der Heilquellen. Gräz, 1850. 32.

[42] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1844: 429. sz., 1846: 513. sz., 1847: 745. sz., 1850: 666. sz.

[43] Lichtneckert András: A balatonfüredi fürdőbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1855–1917. Balatonfüred, 2010 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai 58). 5–40.

[44] Az adatgyűjtés forrásai: Savanyúvíz felügyelői számadások, 1841–1846. – VeML TAL Savanyúvízi iratok. 1. doboz. A Kerek templom építési költségei. – A veszprémi iparosokra: Veszprém város demográfiai adatbázisa: http://www.lichtneckertandras.hu

[45] BRPL TAL Perceptiones et erogationes, 1760–1762. c. kötet. Erogationes in mechanicos, 1761.

[46] Sigmund: i. m. 22–25.

[47] OL Magyar Helytartótanács levéltára. Dep. sanitatis. 1842. Fons 7. Nr. 2.

[48] Az adatgyűjtés forrása: Savanyúvíz felügyelői számadások, 1836–1848.

[49] ZML Zala vármegye köz- és kisgyűlési iratai, 125/1840. január 20. – OL Magyar Helytartótanács levéltára. Dep. sanitatis. 1841. Fons 7. Nr. 1.

[50] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1836: 352., 1837: 421., 1838: 359. sz.

[51] Écsy-napló 1863–1892: i. m. 47.

[52] Écsy-napló 1850–1856: i. m. 149.

[53] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1852.

[54] Écsy napló 1850–1856: i. m. 152.

[55] VeML TAL Savanyúvízi iratok. 1. doboz.

[56] Marcard: i. m. 43.

[57] Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban. Zalai Gyűjtemény 28. Zalaegerszeg, 1989. 128–131. –  Katona Csaba: Füred és vendégei : egy fürdőhely társadalma az 1840–1860-as években. Korall 7–8(2002). 56–77.

[58] Lichtneckert András: Füred, a parasztok és szegények fürdője. Esély. 18(2007). 2. sz. 77–93.

[59] Blackbourn, David: Fashionable spa towns on nineteenth-century Europe. In: Water, leisure & cultur : European historical perspectives. Ed. by Susan C. Anderson and Bruce H. Tabb. Oxford–New York, 2002. 16.

[60] Schildmayer Ferenc: Balatonalmádi története a polgári korban. In: Balatonalmádi és Vörösberény története. Szerk. Kredics László, Lichtneckert András. Balatonalmádi, 1995. 415–602.

[61] Az apátság épületeiben megszálló fizető vendégek és több forrás alapján összeállított, korrigált vendéglétszám.

[62] Prášil: i. m. 43.

[63] Danzer, Adalbert Ed.: Topographie von Marienbad als Führer im Curorte selbst und in dessen Umgebungen. Leipzig, 1847. 92. – Kratzmann, Emil: Der Curort Marienbad und seine Umgebungen. 5. umgearb. Aufl. Prag, 1862. 27–28.

[64] Zabel: i. m. 12–13.

[65] Az urbárium eredeti latin nyelvű szövege: Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései, 1690–1836. Veszprém, 2009 (A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 21). 408–414.

[66] VeML TAL Tisztiszéki jegyzőkönyv, 1833. március 22. 265. p.

[67] VeML A veszprémi formaruhás magyar polgárságra vonatkozó iratok. Számadások, 1828–1830. 5. sz. mell.

[68] Sigmund: i. m. 16–19.

[69] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1852: 588. sz.

[70] Molnár László: Adatok két zalai üveghuta történetéhez. Zalai Gyűjtemény 16. Zalaegerszeg, 1981. 80–91. – Molnár László: A vétyemi üveghuta és termékei. Zalai Gyűjtemény 18. Zalaegerszeg, 1983. 217.

[71] Éri István: Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. 1966. 161–163.

[72] Az adatgyűjtés forrása itt és a következőkben is: Savanyúvíz felügyelői számadások, 1836–1855.

[73] Sigmund: i. m. 19–20. – Schneider: i. m. 13–20.

[74] Veszprémi és környékbeli gyűjtők birtokában lévő, a nassaui hercegség vagy a porosz állam címerével megjelölt seltersi kis kőkorsók 1½ messzelyesek. Savanyúvíz helyett ma már pálinkát, petróleumot tartanak bennük.

[75] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853: 643. sz.

[76] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1851: 657. sz. – Écsy-napló 1850–1856: i. m. 100. – Frölich, Ernst Hilarius: Bad Rohitsch und die Rohitscher Sauerbrunnen. Wien, 1865. 142, 144.

[77] BRPL Acta archiabbatiae. Fasc. 17.

[78] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853: 606. sz.

[79] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853: 564. sz.

[80] A marienbadi nagy korsó 3 messzely (Seidel) vagy 30 uncia vagy 6 pohár. A kis korsó a nagy korsó ⅔ része, tehát 4 egyenként öt unciás pohár. Kratzmann: i. m. 293.

[81] Prášil: i. m. 24. A részvénytársaság első éveiben agyagkorsókban értékesítették a gleichenbergi vizet. Az agyagot a gutzendorfi Batthyány uradalomból szerezték be. 1841-től zöld palackokba töltötték a vizet.

[82] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853: 618. – Kratzmann, a Marienbadról 1862-ben kiadott könyv szerzője, aki a művét az erdélyi származású C. L. Sigmund bécsi orvosprofesszornak, a füredi gyógyfürdőről 1837-ben megjelent mű szerzőjének ajánlotta.

[83] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853: 559. sz.

[84] Danzer: i. m. 106–108. közli a marienbadi vizet árusító kereskedőházak jegyzékét.

[85] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1854: 568., 1855: 441. sz.

[86] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1855: 423, 424, 425. sz.

[87] Écsy-napló 1863–1892: i. m. 163.

[88] Sigmund: i. m. 19–20.

[89] A melegfürdőt igénybe vevők számához hozzá kell adni a köpölyözést melegfürdővel igénybe vevők számát. Emiatt több melegfürdőző volt, mint amennyivel az eddigi kutatás számolt.

[90] Prášil: i. m. 43.

[91] Sigmund: i. m. 20.

[92] Horváth Bálint: A’ füredi-savanyúviz ’s Balaton’ környéke. Magyar-Óvárott, 1848. 18. „Van még 19 fürdő pa­raszt­fürdők neve alatt, 16 fér­fiak, 3 ném­berek részére…”

[93] A köpölyözöttek száma az 1846. évi 2145 fő után folyamatosan csökkent: 1860-ban 696, 1870-ben 478, 1880-ban 126 főre, közben az árát jelentősen megemelték.

[94] Feszlov = Bad Vöslau

[95] BRPL Acta archiabbatiae. Fasc. 17. III. d.

[96] Prášil: i. m. 1850. 37.

[97] Frankl, J. Ad.: Marienbad, seine Heilquellen und Umgebungen. Prag, 1837. 22–29.

[98] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853–1856.

[99] Orzovenszky Károly: Balaton-Füred és gyógyhatása. A helyi viszonyok, a fürdő története, gyógyhatása és a gyógyeljárás ismertetése. Pest, 1863. 119.

[100] Orzovenszky: i. m. 124–125.

[101] Orzovenszky: i. m. 132–133.

[102] VeML TAL Apáti iratok, 1860–1862. (Simon Zsigmond pannonhalmai perjel levelezése.)

[103] Panaszkönyv 111. 1840. augusztus 10. – Uo. 43. 1838. július 18.

[104] VeML TAL Actorum et correspondentiarum… Fasc. VII. Nr. 806.

[105] Panaszkönyv 30–32, 36, 73. – VeML TAL Acta abbatiae. Capsa. 7. Nr. 55.

[106] Zákonyi: i. m. 326.

[107] VeML TAL Acta abbatiae. Capsa 7. Nr. 2. 25.

[108] VeML TAL Actorum et correspondentiarum… Fasc. VII. Nr. 806.

[109] Savanyúvíz felügyelői számadások, 1853: 589. sz.

[110] Kovács Klára: A balatonfüredi angolkert a történeti források tükrében. In: A fóti templom és a romantika építészete. Szerk. Buda Attila, Ritoók Pál. Budapest, 2007. 126–134. – Lichtneckert András: A füredi Kiserdő (Angolkert és a Fenyves) története 1790-től. Füredi História 9(2009). 3. sz. 2–11.

[111] VeML Veszprémi káptalan hiteleshelyi jegyzőkönyve, 1790. Nr. 45.

[112] VeML TAL Savanyúvízi iratok. 1. doboz.

[113] Oláh János: Gyümölcsfa-kertészet. A Balaton-felvidék és szőlészet-borászatának hiteles leírása, 1834–1854. Szerk., bev. tan. Lichtneckert András. Balatonfüred, 2009 (

Módosítás dátuma: 2011. december 29. csütörtök, 18:17