70 éve hunyt el Sümegi József, a füredi szívgyógyászat úttörője (1861-1945) PDF Nyomtatás E-mail
Írta: liki   
2015. november 01. vasárnap, 09:17

70 éve hunyt el Sümegi József, a füredi szívgyógyászat úttörője

(1861–1945)

A balatonfüredi gyógyfürdőn az első világháború előtti években generációváltás történt. Az idősebb orvosnemzedékből 1911-ben elhunyt Huray István és Engel Gyula, 1912-ben Mangold Henrik. Az új generációt képviselő és az orvostudomány új eredményeit közvetítő Sümegi József, majd az öt követő Pető János a század első évtizedétől gyógyított Füreden.

A hetven éve, 1945. szeptember 28-án Budapesten elhunyt dr. Sümegi Jó­zsef orvos indította el a 20. század elején Balatonfüreden a szív­betegek szénsavas fürdőkkel való kezelését, ezáltal megalapozta a füredi szívgyógyászatot. Frivaldszky János adatai szerint Sümegi József Szilas­balháson (ma Mezőszilas) született 1861. február 5-én. Csa­ládjában két generációra visszamenően voltak orvosok. Orvosi pályáját katonaorvosként kezdte, 1890-ben tartalékos állományba helyezték, 1906-ban saját kérésére elbocsátották a hadseregből. Orvosi és közéleti munkássága több területen is eredményes volt. Ennek köszönhette 1929-ben a tb. megyei főorvosi és 1930-ban a kir. egészségügyi tanácsosi címet. 1919-ben a Tanácsköztársaság kikiáltása után családjával áttért a katolikus hitre, a harmadik zsidó­­tör­vény következményeitől azonban csak hamis papírjai mentették meg. Füredi praxisát a háború után bekövetkezett halála miatt már nem tudta újrakezdeni.

1895 és 1900 között megjelent orvosi publikációiban az iskolás korú gyermekek gyógyításával foglalkozott, aminek szerepe lehetett abban, hogy a füredi gyógyfürdő bérleti perében a balneológiai szakértő arra hivatkozhatott, hogy Balatonfüreden 1902–1912 között több mint kétezer szívbajos gyermek nyert gyó­gyulást. Az 1890-es években dr. Reich Mikóssal együtt hirdette a budapesti Gyógymechanikai (Zander-) Intézetét. Pá­lya­futásának új irányt mutatott Tauszk Ferenc, aki 1898-ban a balneológiai kongresszuson tartott program­adó előadásában felhívta a hazai orvosok figyelmét a szívbe­te­gek­nél külföldön már sikerrel alkalmazott balneoterápiára. Sümegi 1912 augusztusában megjelent írása szerint „11 évvel ezelőtt kezdte meg a fürdőorvosi tevékenységét”, tehát már 1902-ben, az eddig ismertnél legalább egy évvel korábban Füreden rendelt – a nyári szezonban május 1-től szeptember 30-ig – előbb a Fittler villában (ma Kedves cukrászda), majd 1941-ig az 1986-ban emléktáblájával jelölt házban, az Engel villában (ma Balatoni Borok Háza), végül a Stefánia szálló első emeletén (Horváth ház). Betegei közé tar­tozott Kiss Jó­zsef költő és – Budapesten és Balatonfüreden is – Blaha Lujza színésznő.

A nauheimi gyógyfürdő eredményei nyomán egyre több szívbetegnek rendelt szénsavas fürdőt, amelyeknek a száma néhány százról 15 ezer­re emelkedett 1912-ig, emiatt a betegek egyre nehezebben jutottak fürdőhöz. Sümegi doktor gyógyító munkájának eredményei láttán a pannonhalmi főapát Kétly Károly vezetése alatt felállított egy direktóriumot, amely mellé szaktekintélyekből álló orvosi tanácsot rendelt. Ezek a testületek vállalták a szakmai felelősséget a 2,5 millió korona összegű beruházásért, amely az Erzsébet Szanatórium, a Tibor-fürdő felépítését és a füredi fürdőtelep korszerűsítését eredmé­nyez­te 1913–15 között.

Az idáig vezető folyamatban Sümegi doktor érdemei vitathatatlanok. Már 1902-ben megjelent írásában leszámolt a 19. századi balneológiával, amely egy-egy fürdőhelyen majd minden betegséget gyógyítani akart. Ehelyett azt javasolta, hogy „Minden fürdő őrizze meg az ő speciális jellegét és ne akarjon mindent meggyógyítani”. Nézete szerint a füredi gyógyforrást félreismerték: „Mindenáron gyomor-, bélhurutot, gégehurutot akarnak vele gyógyítani, sőt hirdetik csúz és köszvény ellen.” Megjósolta, hogy Balatonfüredet „Dús szénsavtartalmú, lúgos vize alkalmassá teszi mindazon bántalmak kezelésére, ahol a modern therapia a szénsavas fürdőket igénybe veszi. A neurasztheniás állapotokon kívül mindenekfölött jó a szívbántalmak kezelésére. Nyugalmas, védett fekvése, azon mérsékelt emelkedés, mely a mögötte elterülő hegyháton kínálkozik, egy ahhoz értő orvos vezetése alatt berendezett gyógytornászati intézettel és Mekkája leszen a szívbetegeknek.”

Ebben az 1902-es írásában jelent meg először a „Balatonfüred a szívbetegek Mekkája” szlogen, tehát tőle és nem dr. Schmidt Ferenc szanatóriumi főorvostól eredt, aki csak 1912-től gyógyított Füreden. Nem volt teljesen eredeti alkotás, de illeszkedett a hagyományokhoz. A fél évszázaddal korábbi sajtóban Pap Gábor arácsi és udvari ref. lelkész tu­dó­sításaiban gyakran olvasható Mekka neve: „Balatonfüred a gyógyulni vágyók Mekkája” (1855) – „Balatonfüred a tél elől szök­ni óhajtók Mekkája” (1856) – „Balatonfüred a szórakozni óhajtók Mek­kája” (1857). Más helyzetekben is használta, pl. Tihany „a kirándulni vá­gyók Mekkája”, Balatonfüred és vidéke szüret után „a kereskedők Mekkája” volt.

Egy évtized alatt felhalmozódott tapasztalatai megerősítették 1902-ben megfogalmazott nézeteit. A Budapesti Or­vosi Körben 1905. február 13-án Szívbetegek keze­lése szénsavas fürdőkkel és néhány szó a gyógyhelyek indi­catiójáról című előadásában a szívbetegek kezeléséről beszélve kerülte a gyógyítás szó használatát, mert nem akart illúziót kelteni, „mintha a teljes restitutio len­ne el­ér­hető, csak kiegyenlíteni lehet a szívbajokat. Helyreállítani a le­hető nor­malis viszonyokat úgy, hogy a beteg legnagyobb munkaképességét az adott viszonyokhoz képest visszanyerje.” A rehabilitációt fogal­mazta meg, amelynek a sikerét kezdetben a gyógy­szerelés, a nyu­galom, a diéta, később a balatoni vízből és savanyú­vízből készített fürdők, a me­chano­te­rápia és a napfürdők eredményezhetik. A magyar orvosok és természet­vizsgálók 1912. évi vándorgyűlésén Balatonfüred forrásai, természetes szén­savas für­dői és azok hatása címmel tartott előadásában összegezte ismereteit és levonta a következtetést: „Minden gyógy­helyre reá nyomódik egy bizonyos jelleg, aszerint, amilyen betegek keresik azt fel nagyobb számban; így Ba­la­ton­füred most elvitázhatatlanul egy egész speciális jellegű szívgyógyhely, te­kint­ve azon jelentékeny nagyszámú szív- és érelmeszesedésben szenvedőket, kik azt évente min­dig nagyobb számban felkeresik.”

Civil orvosként részese volt az első világháborúnak. 1916-ban publikált a háború okozta szív- és véredényrendszeri bántalmak­ról, 1918-ban a „háborús szív”-ről és annak fürdőhelyen való gyó­­gy­í­­tásáról. 1936-ban és 1940-ben írt az ideges eredetű szívbántalmakról és a szívbántalmak gyógyítása körében összegyűlt tapasztalatairól. A 20. század bajai foglalkoztatták: érelmeszesedés, magas vérnyomás, endo­krin eredetű panaszok. Világosan látta a nikotin, az elhízás és az akkor még népbetegség szifilisz következményeit, és azt is, hogy „a háború óta a gond, a bánat, a zaklatottabb élet és gazdasági viszonyok folytán” a szívbetegségek egyre fiatalabb korban jelentkeznek.

Fürdőügyben is szaktekintély volt. A Budapesti Orvosi Kör tagjaként kollégáival minden évben megismerkedett egy-egy hazai gyógyfürdővel. A tapasztaltak alapján 1902-ben és 1903-ban publikált a hazai fürdőügy helyzetéről, közgazdasági szempontból vizsgálva azt, hogy miért járnak a magyarok külföldi gyógyfürdőkbe, amikor a hazai fürdők jobb reklámozásával és fejlesztésével hatalmas haszon maradhatna az országban. Az első világháború utolsó két évében a hazai fürdők látogatottsága megnőtt, a gazdagok jóformán kiszorították a többi vendéget és beteget a fürdőkről. 1916-ban és 1918-ban megjelent írásaiban sürgette a 25 éve vajúdó fürdőtörvény életbeléptetését, az építkezések kedvezményekkel való ösztönzését, a fürdőügyi bizottságok felállítását, a balneológia tudományának művelését, a fürdőorvosok továbbképzését, a sajtóval és idegenforgalmi szervekkel való kapcsolat és a reklám javítását. Hasonló szellemben nyilatkozott a Nemzeti Újság tudósítójának 1928-ban, megjegyezve, hogy a háború után a magyar középosztály tönk­­re­ment, a fürdők látogatottsága csökkent, közben a külföldi fürdők „szédületes reklámja”, „a fényes hotelek, a nagystílű szállodák” külföldre vonzották a magya­­rokat.

 

Lichtneckert András