A balatonfüredi gyógyfürdő ismertté válása Európában - Sigmund Károly, a balatonfüredi gyógyfürdő el PDF Nyomtatás E-mail
Írta: liki   
2013. szeptember 21. szombat, 01:49

A balatonfüredi gyógyfürdő ismertté válása Európában

Sigmund Károly, a füredi gyógyfürdő első történetírója emlékére

 

A magyarországi gyógyfürdők az 1830-as években jelentek meg a külföldi balneológiai kiadványokban. Heinrich Crantz addigra elavult írását Kitaibel Pál Hydrographica Hungariae című 1829-ben kiadott műve pótolta. A könyv kiadását Schuster János kémikus készítette elő, aki nem írt egyetlen könyvet sem, de mindent tudott, emiatt kortársai a háta mögött „két lábon járó könyvtár”-nak nevezték. Schuster kétszer avatkozott bele a füredi források dolgába. Szakvéleménye mindkét alkalommal perdöntő volt, s a második felhasználásával a helytartótanács 1823-ban a füredi gyógyforrásokat népsze­rűsító nyomtatott körlevelet adott ki a törvényhatóságok számára.

Az 1830-as évek előtt a hazai gyógyfürdőket hiába keressük az egyre gazdagodó német nyelvű balneológiai irodalomban, amely kiterjesztette a látókörét a legtágabb értelemben vett Német Birodalom területére. A német balneológusok a belgiumi Spatól Ausztrián, Svájcon keresztül Csehországig ismertették a gyógyfürdőket. Amikor a kor híres balneológusa, Emil Osann 1829-ben az európai gyógyforrásokat rendszerezte, még csak egyetlen magyar fürdőt, Pöstyént vette be az iszapfürdők közé. 1832-ben megjelent művének a második részében a német, osztrák, cseh, belga, holland gyógyforrások mellett helyet kaptak a magyarországi, erdélyi, szlavóniai, horvátországi, galíciai gyógyvizek is 133 oldal terjedelemben! Ezzel megtörtént az áttörés, az Európáról vagy a kontinensről kiadott korszerű balneológiai munkákból többé nem hiányozhattak a magyarországi gyógyvizek sem.

A magyarországi gyógyvizekben eddig tájékozatlan külföldi olvasó most a hirtelen rászakadt tömérdek ismeretben nem tudott eligazodni. Ahhoz, hogy a hazai gyógyfürdők közül ki tudja választani a legjobbakat, újabb kiadványokra volt szükség. Már Osann is felfigyelt Füredre, gyógyforrásait a leghíresebbeknek nevezte, a fürdő beredezését jónak, látogatottságát számosnak értékelte, és írt a Balatonról is. Az 1832-ben külföldön, német nyelven kiadott országleírás szerint a füredi volt a legjobb dunántúli fürdő, amelyet a savanyúvizek csoportjában a bártfai, lublói, nagyszalóki, tarcsai, nagy­sza­lat­nai, ránki, parádi s a Trencsén megyei fürdők társaságában sorolt fel. A vezető magyar fürdők kiválasztása folytatódott Leopold Fleckles 1834-ben megjelent, gr. Esterházy Károlynak ajánlott művében, amelyben alfabetikus rendben ismertette a gyógyfürdőket, köztük 17 hazai gyógyfürdőt és ásványvizet: Balf, Bártfa, Borszék, Buda, Füred, Herkulesfürdő, Parád, Pöstyén, Ribár, Ruzsbach, Stubnya, Sza­lat­na, Szalók, Teplic, Udvarhely, Újlubló és az esztergomi keserűvíz. Megemlítette, hogy a csodaszép fekvésű Füred első jótevője II. József volt.

A Magyarországon és Németországban működő Hartleben kiadónak sokat köszönhet Füred európai ismertsége. A kiadónál 1837-ben megjelent két könyvvel befejeződött Fürednek az európai gyógyfürdők közé való bevezetése és elismertetése. A leglátogatottabb hazai gyógyfürdőkről – Mehádia (Herkulesfürdő), Trencsén, Pöstyén, Toplika (Töplitz), Buda, Parád, Bártfa, Füred, Szliács – 1837-ben kiadott könyvben kilenc hazai gyógyfürdőt mutattak be. Topográfiai és történelmi ismereteket közölve elismeréssel írtak Füred vidékének természeti szépségeiről, szőlőhegyeiről és a történelmi emlékek gazdagságáról. Megállapították, hogy az elmúlt 36 év alatt a füredi gyógyintézet olyannyira felemelkedett, hogy méltán emlegetik „Magyarország Pyrmontja” néven. Schuster és Sigmund analízisei alapján ismertették a három forrás és a Balaton vizének kémiai összetételét, részletesen tárgyalták a füredi savanyúvíz gyógyhatását és használatának módjait, és kitértek a szerfelett látogatott balatoni hidegfürdőkre is. Írásuk a szórakozás, időtöltés alkalmainak (színház, kávéház, promenád, park, bálok, Anna-bál, séták, kirándulások) és a fürdőtelepi intézmények (posta, patika, kórház) ismertetésével zárult.

A Füredről szóló résznek a megírásához már használhatták Sigmund Károly (Segesvár, 1810 – Padua, 1883) orvosnak a Hartleben kiadónál Füred’s Mineralquellen und der Plat­tensee für Aerzte und Badegäste (Füred ásványvízforrásai és a Balaton orvosok és fürdővendégek számára) cím­mel ugyanabban az évben megjelent művét. A pesti egyetemen benyújtott értekezés német nyelven jelent meg, ami lehetővé tette, hogy a külföldi balneológusok is hasz­nálják.

Az erdélyi szász Sigmund Pesten és Bécsben a József Akadémián orvostudományt és sebészetet tanult. 1842-től a bécsi Közkórház sebészeti osztályának fő­orvosa, 1849-től a Bécsi Egyetem professzora. Ki­emelkedő tevékenységet végzett a kórházi higiénia és az ázsiai eredetű járványok (pestis, kolera, állatjárványok) elleni küzdelemben. A szifilisz nemzetközileg elismert tudományos kutatójaként és gyó­gyítójaként, azonkívül balneológiai szakértőként is számon tartották.

A mű a füredi gyógy­fürdőről szóló első balneológiai írás, amely megfelelt a fürdőismertetőkkel szemben Európában már a 18. század második felében támasztott követelményeknek. A ko­rábbi ismertetőkkel szemben a tartalma nem korlátozódott a vegytani és orvosi részre, hanem közölt minden olyan tudnivalót és ismeretet, amelyek a Füredre látogató fürdővendégek és orvosok számára hasznosak lehettek.

Sigmund elsőként kutatta a füredi gyógyfürdő történetét. Nehezen hozzáférhető irodalmi forrásokat használt, gondosan összeállított irodalomjegyzéket és jegyzetapparátust készített, ezért írása a füredi savanyúvízről szóló későbbi balneológusi és történészi fel­dolgozások forrásmunkája lett. Személyében a füredi gyógyfürdő első történetíróját is tisztelhetjük.

 

Lichtneckert András

Módosítás dátuma: 2013. szeptember 23. hétfő, 11:43