A színház és a színjátszás ügye a balatonfüredi gyógyfürdőn 1831 előtt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: liki   
2013. szeptember 06. péntek, 06:53

Lichtneckert András

 

A színház és a színjátszás ügye a füredi gyógyfürdőn 1831 előtt

A balatonfüredi színjátszás 1831 előtti történetéről kevés írott forrás maradt fenn, azok is szűkszavúak, mégis érdemes faggatni ezeket a forrásokat, különben az a benyomásunk támad, hogy előzmények nélküli a füredi fürdőtelepen az 1810-es évek közepén elkezdődött színjátszás. A történetíró kötelessége a levéltári források felkutatása, de a történelem nem azonosítható a forrásokban megőrzött információkkal, mert az írott források nagy része elpusztult, és a történések na­gyobb ré­szé­ről nem keletkezett, így nem is maradhatott fenn semmilyen dokumentum.

A divatos európai gyógyfürdők közül Karlsbadra, Pyr­mon­tra és Baden-Badenre irigykedve tekintettek a feltörekvő gyógyhelyek, amiatt is, hogy kőszínházaikban színvonalas előadásokat láthatott a közönség. Pyrmontban a hannoveri társulat lépett fel, a karlsbadi színház 1788-as megnyitóján Mozart Figaró házassága című operáját adták elő, Baden-Badenben francia színtársulatok is játszottak egészen a porosz–francia háborúig. Nem tudni, hogy a karls­badi színház felépítésének a híre eljutott-e Balatonfüredre, a külföldet megjárt fürdővendégek elhozták-e a hírét a Balaton partjára? Oesterreicher József könyvének megjelenésétől (1781) a kamarai igazgatás végéig (1802) fennmaradt dokumentumok azt bizonyítják, hogy a füredi gyógyfürdő irányítói eligazodtak az európai gyógyfürdők világában. A sa­vanyúvíz minőségével és a savanyúkút befedésével kapcsolatban Spa, Pyrmont, Selters és Bilin neve fordul elő az iratokban. Oesterreicher 1787. november 16-án készített kolóniafejlesztési tervezetében a csehországi fürdővárosokra is hivatkozott.[1]

Az 1780/90-es években Balatonfüred számára színházügyben mégsem a külfölddel, hanem a Pesttel és Budával való kapcsolat vált fontossá. A két városban az 1780-as években fellendült a német színjátszás, és 1790-ben Kelemen László társulatával kezdetét vette a magyar nyelvű színjátszás is. A pesti németeknél a táncmulatságok rendes helyén, a kocsmákban és a vendégfogadókban volt egyszerű tánc, bál és álarcosbál (redut), utóbbi tartását Mária Terézia 1772-ben a helytartótanács útján rendeletben szabályozta. A báli szórakozás és a színház az egykorúak felfogásában összekapcsolódott.[2] Az 1849 előtti Magyarországon nyilvános rendezvényekhez, mint pl. az álarcosbál és a színház, engedélyre, tartási jog megszerzésére volt szükség.

A Balatonfüredre vonatkozó forrásokban is előbb az éneklésről, zenéről, táncról olvashatunk, és később jelenik meg a színház. 1777-ben Fejér Antal, Heves és Külső-Szolnok megye táblabírája a Füredi Savanyu Viznek hasznárul című versében a vendégek idejét kitöltő zenéről és táncról így írt: „Madarak zengését musika követi, Mellynek majd éj félig soha nints szüneti, Némelly a’ mint szemét álmábúl fel veti, Már nyugott lábait tánczhoz egyengeti.”

Majd az ebédet követő szokásokról és időtöltésről, az ihletet adó helyről és savanyúkútjáról ír: „Indúl­nak a bortúl sok szép köszöntések, Kedveket ébresztő rendes éneklések, Ezeket követik Musika pengések, Könnyű Iffiaknak a’ Táncz­ra kelések.” „Van ki ebéd után ragad­gya flautáját, Mesterséggel fújja kedvessebb nótáját, Emez Orpheusként pengeti hárfáját, Készéti fejér nép éneklésre száját. Vélhetnéd e’ helyet musák Lakásának, Mert egész nap vége nints vigasságnak, A’ savanyú forrást Pegasus kúttyának, Melynek italábul jó versek folynának.”[3]

A füredi fürdőtelepen 1817-től zsidó bálokat is lehetett tartani. A zsidóság körében is népszerű füredi gyógyfürdőn az izraelita felekezetű vendégek aránya 1821–1838 között évi átlagban meghaladta az egyötödöt (21,7 százalék). Elszállásolásuk, étkeztetésük körülményei és a szórakozási lehetőségeik is javultak a Ferderber-féle telken 1816–1817-ben fel­épített zsidó traktérházban. A tihanyi uradalom Glück Filep, Glück Jakab és Kapl Benedek pesti zsidó kereskedőkkel már 1816. augusztus 4-én megkötötte a bérleti szerződést, amelyben a „zsidó traktérságon” (szállás-, étel- és italadás) kívül biztosította számukra a zsidó báltartás jogát is.[4]

A polgári állásukban oly komoly vendégek a fürdőhelyeken magukat kipihenve felszabadultak, és nem állt távol tőlük a játék, mókázás, gyerekes csínytevés. Ilyen hangulatban és környezetben írhatta gr. Széchényi Ferenc azt a levelét, amelyben a füredi községbe való felvéte­lét kérte. Fraknói Vilmos, Szé­chényi Ferenc életrajzírója közölte a levelet, amely szerint az arácsi kastélyba való beköltözés után Széchényi gróf a hitvesével és sógorával részt vettek egy nagy ünnepélyességgel meg­­­tartott parasztlakodalomban. Másnap német nyelven folyamod­ványt intéztek „a füredi savanyúvíz község nagybölcsességű főbírájá­hoz, mélytudományú iskolamesteréhez és jegyzőjéhez, becsületes kisbí­rájához és az egész tisztességes községhez”. Ebben előadták, hogy nagy gyönyörűséget találtak a lakodalmi mulatságban; mivel pedig már rég­től fogva tapasztalják, hogy az okos főbíró, az elmés tanító, az ügyes kis­bíró vezetése alatt a jó paraszt szomszédok körében minden dolog ren­desen és jól megy, s hogy víg élet folyik közöttük; kérik, hogy vegyék föl őket körükbe, engedjék meg, hogy minden mulatságukban, össze­jövete­lükben és munkálataikban részt vehessenek; kijelentik, hogy „nagymél­tóságú grófi ruháikat” már letették, parasztöltözetet vettek föl és fognak mindig viselni.[5]

A parasztla­kodalommal kapcsolatos történet valójában nem Balatonfüred községre vonatkozik, hiszen Széchényi Ferenc nem a községi elöljárósághoz, hanem a „fü­redi savanyúvízi község”-hez intézte a levelét, amelybe azért kérhette a felvételét, mert a kastélya a fürdőtelepen kívül volt. A fonetikusan írt német „Pauernge­wand von Sauer­brunnen zu Fireth” és „Bauerngmeand von Sauerbrun­nen zu Fired” ki­fe­jezés a reformkorból is ismert, a fürdőorvosi jelentésekben „füredi savanyúvízi község” alatt a gyógy­für­dő vendégeinek a közösségét, az általuk évről évre megválasztott úri vá­lasztmányt értették, amelynek egyik feladata a nyári mulatságok szervezése volt. Ez alapján Széchényi gróf részt vehetett egy parasztlakodalomban, amelyet nem a faluban, hanem a fürdőtelepen, talán egy jelmezes nyá­ri mulatság ke­retében tartottak.

Szépirodalmi alkotásban először a füredi gyógyfürdőt 1792-ben meglátogató gr. Fekete János versében jelent meg a színház: „Délután a sok táncz, theátrom, menyecske, Mulatták az ifjat, vént egy pikétecske.”[6]

Ahhoz, hogy a füredi gyógyfürdőn felvetődjön a színház ügye, olyan személyiségek kellettek, akik a budai, pesti színházi élettel és a füredi gyógyfürdővel is kapcsolatban álltak. Közülük az első Tuschl Sebestyén kávés volt, aki a kávéházat és biliárdtermet is magába foglaló felső trak­térház építése idején, 1781-ben jelent meg Füreden. Rövid ideig fürdőtelepi bérlő volt, de nem tartózkodott huzamosan itt. Sclas­cánszky Ádám nevű embere vette át 1781. október 4-én leltár szerint a tihanyi uradalomtól a traktérházakhoz és a fürdőházhoz tartozó ingóságokat. A nagyhatalmú Tuschl – igazi nevén Bastian D’Echelle, akinek a nevét Buda és Pest németajkú lakosai változtatták meg –, 1785-ben a pesti városi tanácstól elnyerte a Rondellában lévő színház és a Reischl-féle budai deszkaszínház tartásának a jogát, és ő működtette 1787–1796 között az állatviadalok céljára szolgáló Hecc Színházat, a Hetz-Thea­ter-t, amely a Szent István bazilika helyén állt. A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint a Chemnitzer Caffeehaus tulajdonosa volt. A Kemniczer család Balatonarács történetéből a Széchényi kastély tulajdonosaként ismert.

A második ismert színházi személyiség, Bulla Henrik, 1787 elején, nem sokkal a kamarai igazgatás január 11-i kezdete után jelent meg a füredi gyógyfürdőre vonatkozó iratokban, amikor a tihanyi uradalom és Füred a pécsi kamarai kerülethez tartozott. 1787 elején folyamodott Balatonfüreden egy színházépület felépítéséért és színházi kiváltságért. A színtársulatával 1787-ben a budai színházban fellépő Bulla, aki Tuschl Sebestyén pesti német színházának is az igazgatója volt,[7] javaslatát a március 31-én Füreden ülésező bizottság megtárgyalta és elvetette, mert egy deszkaszínház nem tudott volna ellenállni az erős vi­ha­roknak, a szilárd anyagokból drágán felépíthető színházra pedig nem volt pénz. Az ügyet tárgyaló bizottságban a pécsváradi uradalom fiskálisa, Thal­herr József építész, Oester­reicher József fürdőorvos és Bendik Tamás, a tihanyi uradalom fiskálisa vett részt. A szakvélemény elkészítése Thal­herr feladata volt, de a színházépítés ügyét többé nem vették napirendre.[8]

Bulla a budai német színjátszást elindító (1783) Schmallögger Johanna társulatának a tagja, 1787-ben már a társigazgatója, „hogy aztán kitúrván maga mellől az asszonyt, – egyedül maradjon a budai és pesti színtársulat élén”. Az ő ötlete lehetett, hogy a két város magyar közönsége számára is rendezzenek előadásokat. A magyar darabot magyarul nem tudó német színészek adták elő, így műfajtól függetlenül „valóságos komédiát” láthatott a magyar közönség. „…a színjátszók legtöbbje egyáltalán nem tud magyarul és szerepét mégis ezen a nyelven kell elmondania, ami­ből a legnagyobb félreértések sülnek ki s amelyek folytán a legszomorúbb tragédiák falrengető kacagásokra késztik a nézőket” – írta a naplójába egy Budára vetődött hallei könyvkereskedő.[9]

A harmadik személy, aki közismerten kapcsolatban állt a magyarországi német színház ügyével, báró Schilson János, 1787-től a pesti kamarai kerület adminisztrátora (kormányzója), 1788 végétől 1793 tavaszáig a füredi fürdőtelep fejlesztésének az irányítója. A művészetek iránt fogékony, sokoldalú érdeklődésű báró színdarabokat írt, zenét szerzett, olasz szövegű dalokat írt gitárkíséretre. Helytartótanácsi gyakornokként (1763–1766), majd kamarai tanácsosként (1766–1784) Pozsonyban élt, ahol nagy hatással volt rá a város színházi élete. 1777-ben előadták Die Wilden c. darabját. 1784-ben a pozsonyi társulat bemutatta Ladis­laus Koenig von Ungarn oder die entdeckte Unschuld c. hazafias tárgyú darabját. Neki köszönhető, hogy a pesti német színház és a vigadó a hajóhídnál állt pesti rondella helyén épült fel. Első terveit 1790. január 14-én, a másodikat 1791. szeptember 10-én nyújtotta be. Előbbi elfogadását II. József halála, utóbbiét II. Lipót elutasító döntése akadályozta meg.[10]

Negyedikként Thalherr József építészt kell megemlíteni, aki a helytartótanács építészeként dolgozott a füredi fürdőtelepen 1787–1802 között. Színházépítési szakértelemmel is rendelkeznie kellett, mert 1802-ben őt bízták meg a pesti német színház és táncterem Hild János által készített tervének a véleményezésével.[11]

A 18. század utolsó harmadában a színházat a kávésok, csokoládésok, kaszinósok körül kell keresni. Az 1787. október 17-én megnyílt budai Várszínház a karmelita templom átépítésével jött létre, a mellette lévő kolostorépületbe kaszinót és tekepályákat terveztek. Ezért érdekes, hogy két évvel később, 1789. augusztus 19-én Walter Antal budai kaszinós folyamodott a helytartótanácshoz a füredi fürdőtelepen lévő két konyha szállásokká való átalakításáért, mivel vele is megtörtént, ami a vendégekkel gyakran, hogy szállás nélkül maradt, pedig egy emeletes épületben szinténként 4-4, összesen 8 vendégszobát lehetne kialakítani. Schilson a folyamodvány elutasítását azzal indokolta, hogy a fürdőtelep új rendezési terve szerint a konyhákat le fogják bontani.[12] Ezek a konyhák Horváth Ádám 1785. évi térképén az alsó traktérház Balaton felőli végénél láthatók. Nem kizárt, hogy Walter az építkezéssel akarta megvetni a lábát a fürdőtelepen, hogy később nagyobb vállalkozásba fogjon, hiszen a kaszinó az európai gyógyfürdőkön a legjövedelmezőbb vállalkozás volt.

A helytartótanácsi és a kamarai iratokban nincs nyoma annak, hogy Schilsont és munkatársait, Thalherr Józsefet, Krausz Jánost, Oester­rei­cher Józsefet Balatonfüred fejlesztése során foglalkoztatta volna a színházépítés ügye. Az általuk elgondolt épületek közül a mai gyógyterem helyére tervezett „új épület” társasági terme is alkalmas lett volna színielőadások tartására, az épület azonban nem épülhetett fel. Hiába jelent meg a füredi fürdőtelepen a színházhoz, színházépítéshez értő négy személyiség, akik a színházi életben ismertek voltak, egy elutasított színházépítési folyamodványnál több nem történt. Talán ha egy időben lettek volna jelen a gyógyfürdőn, több is történt volna, de ez csak feltételezés. Csupán az állapítható meg a színháztörténetből, hogy Tuschl, Bulla, Schilson, Thalherr a német városnak tekinthető Budáról, Pestről érkeztek Füredre, és a német nyelvű színjátszáshoz kötődtek. A magyar színjátszás csak 1790-ben kezdődött el Kelemen társulatával, ezért ha tehették volna, akkor csak német nyelvű színházat létesítettek volna Füreden. Sajnálni kell viszont azt, hogy kihasználatlanul maradt a színházépítési szakértelmük, amely hiányzott 1831-ben a füredi kőszínház felépítésekor.

1792-ben kezdetét vette a franciák elleni háborúk sorozata, pénzügyi okok miatt beszüntették a füredi fürdőtelep fejlesztését, s 1815-ig nem hallunk a füredi színház és színjátszás ügyéről.

Budai polgár, csokoládés volt Ferderber Máté, aki 1793. március 15-én megszerzett 10. számú telkén 1794 nyarára felépítette a házát a mai Blaha Lujza utcában a Kedves cukrászdával szemben lévő telken. 1814. szeptember 11-én a befejezetlenül maradt házat 4000 váltóforintért eladta Petrovits Máté füredi fürdőorvosnak. Daday András orvostör­ténész 1950 előtt a tihanyi apátságban jártakor talált egy színháztörténeti érdekességű „pársoros feljegyzést”, amely szerint „1815-ben Petrovits Mátyás (Máté – szerző), a füredi savanyúvíz-forrásnál működő fizikus amiatt esedezik az uralkodóhoz, hogy a füredi színházjogot, amelyet előbb Verderber Mátyás (Ferderber Máté – szerző) budai polgárnak saját házában, most pedig a kérvényezőnek házában engedélyezett, részére hosszabbítsa meg. Hisz mikor a nevezett házat megvette, megvásárolta a színházi felszerelést is, melynek tönkre kellene mennie, ha neki nem engedélyezik továbbra is a színházjogot.”[13]

Ferderber és Petrovits német nyelvű adásvételi szerződése szerint Petrovits a kamara által adott kávémérési joggal és a Práger Károly bérlő által használt kávéházi felszereléssel együtt vásárolta meg a házat. A felszereléshez 7 db fali gyertyatartó, 5 keményfa asztal, egy biliárd, 5 db karambol- és 16 db pyra­mid­golyó, 6 db dákó, 2 ágy, 2 nagy tükör, egy kandalló, 1 kávéspult és egy stelázsi tartozott. A szerződésben nincs szó sem a színháztartási jog, sem a színjátszáshoz szükséges felszerelés átadásáról. A Ferderber-féle ház eladására vonatkozó többi irat is 4000 váltóforint értékű ház eladásáról szól, egy második, kiegészítő szerződésre nincs utalás bennük. Ráadásul Fer­derbernek nem volt joga ahhoz, hogy a házhoz tartozó bármilyen jogot átadjon a vevőnek. Ferderber 1794-ben folyamodott a kávémérési és biliárdjáték tartási jogért. A helytartótanács 1794. augusztus 23-án a szentmártoni prefektusnak küldött levelében leszögezte, hogy Ferder­bernek a kávémérési jogot nem a házához, hanem a személyéhez kötötten engedélyezi, ebből következően e jogot nem adhatja tovább. Az ügy folytatásának a tihanyi apát 1815-ben azzal vetett véget, hogy élve az elővételi jogával Petrovitsot kifizette és megszerezte a házat, amelynek a helyén 1816–1817-ben felépítette az izraelita vendéglőt vagy zsidó traktérhá­zat.[14]

Fentiek ellenére sem zárható ki teljesen az, hogy Ferderber házában vándorszínészek játszottak volna, akár hivatalos engedély nélkül is. A színészek a külföldi gyógyhelyeken is jobb híjján kávéházakban, lokálokban szórakoztatták a közönséget. Ha voltak ilyen előadások Ferder­ber kávéházában, akkor azok a ház eladása, 1814 után megszűntek, Petrovits pedig nem tarthatott színházat, mert 1814. szeptember 11-én megvásárolt házát 1815-ben már el kellett adnia a tihanyi apátságnak.

1816-ban két érdekes részlettel bővül a füredi színjátszás előtörténete. 1816 márciusában Ries János Ferenc és Balogh József, Győr megye főorvosa által megfogalmazott nagyszabású, a divatos külföldi gyógyfürdők színvonalát követő fejlesztési elképzeléseik részét képezte a kaszinó és a szín­ház is. Egyfelől a nemes ifjúság az üres órákat szava­lás gyakorlásával, illő színpadi je­lenetek elsajátításával, tanulmányai tökéletesítésével és olvasással tölthetné ki, másfelől szükség lenne egy színház felépítésére, ami olyannyira magától értetődő, hogy nem is szükséges indokolni.[15]

Az ismertetett 1814–1816. évi események azért érdekesek, mert a Magyar Színházművészeti Lexikon (1994) szerint először 1815-ben vagy 1816-ban fordultak meg Füreden magyar vándorszínészek.[16] Schöpflin Aladárnak (1929) a füredi színjátszásra vonatkozó legkorábbi adata szerint Ki­lényi Dávid társulata 1816 után a bálteremben talált otthont.[17] Pap Gábor szerint 1822-ben a színielőadások rendes helye a bálterem volt. A székesfehér­vári ügyvéd által kiadott für­dői levelekben három helyen is ol­vasható, hogy 1822-ben a magyar nyelvű színielőadásokat a szálában tartották, ahol műkedvelők (di­let­tan­tok) is szerepeltek, tableau-kat, élőképeket mutattak be az „Orleáni Szűz életéből”.[18] Szálának a fel­ső trak­térház emeletén lévő ét- és tánctermet vagy báltermet nevezték, amelynek az alapterülete – a hadikórháznak való igénybevétel után, 1810-ben történt renoválás alkalmából készült költségvetés szerint – 10x5 öl, azaz kb. 180 m², a magassága 2 öl és 3 láb, azaz kb. 4,7 m volt.[19] Garay Eszter fürdővendégnek atyjához, Ga­ray Miklós kapitányhoz írt levele szerint 1822-ben „A’ Szálának nyugotti része volt Szín helyé ké­szitve, a’ többi rész padokkal székekkel megrakva. Előszször valami ért­hetetlen Synfoniát jádzottak, az Orchestra mintegy nyoltz tagból ál­lott, a’ Igazgatójok szép jártasságot mutatott a’ hegedün. Most nem fel, hanem a’ mint kedves Atyám a’ Romaiakról beszélted, le eresztik az első szönyeget, ’s Kotze­bue­nak Tempera­tu­mit adták.” A színpadot azért helyezhették a szála nyugati oldalára, mert a színpad mögötti helyiségre (tálaló vagy „kredencszoba”) szükség volt a színészek öltözése és a színpadra való belépése, ill. kilépése miatt.[20]

A könyvészeti adatokból megállapítható, hogy a Ferder­ber ház eladása után a felső vendéglő báltermében vagy éttermében folyt a színjátszás. Az 1810/20-as évekből ennek ellentmondó levéltári forrás ez ideig nem került elő, így 1816–1825 között Kilényi Dávid, Balog István, Komlós­sy Fe­renc és Horváth József társulata is csak a felső vendéglő báltermében léphetett fel. Ennek ellentmond a színházművészeti lexikon közlése, amely szerint a székesfehérvári színtársulat 1824-től egy alkalmi deszkaszínházban játszott,[21] ezért fel kell tenni a kérdést: Kitől származik a deszkaszínházra vonatkozó közlés? Ennek megválaszolásához Kisfaludy Sándorhoz kell fordulni.

A balatonfüredi színház alapítását ma már nagyobb részben a magyar nyelvű színjátszást támogató kezdeményezésnek tudjuk be, pedig Európában a fürdőhelyeken a színházak létrehozásának, színtársulatok működésének egyetlen oka az volt, hogy a fürdőhelyeken gondoskodni kel­lett a vendégek szórakoztatásáról. A füredi színházalapítási kísérletek is kezdetben kizárólag a fürdővendégek vagy a hasznot remélő vállalkozók érdekében fogalmazódtak meg.

Kisfaludy Sándornak a füredi színház alapítása céljából 1830. augusztus 9-én Zala vármegye közgyűlésén tett előterjesztéséből sem hiányzott a fürdőhelyre való hivatkozás, de első helyen a nemzeti nyelv és kultúra ügyét, második helyen a budai és pesti német színjátszás bántó fölényét említette, és csak azután következett a fürdővendégek és a magyar színtársulatok érdekeinek a taglalása: „Minden nevezetesebb és számosabb vendégek által látogatott ferdőknél és borvizeknél Európában czélerányos játékszínek múlattattyák az egészségnek fenntartására és házi gondoknak felejtésére öszvesereglő vendégeket. (…) Egy czélerá­nyos játékszínnek felállíttása itt már régen kö­zönséges kívánság volt, mellynek végrehajtása minden jobb hazafi által szívesen sürgettetett, annyival inkább, minthogy az ott megjelenni szokott és valóban jobb sorsot érdemlő színjátszó társaságokat silány deszka épületekben nyomorogni és a’ művészségnek kedvellőit ott az esső és szél alkalmatlansá­gainak, sőt néha veszedelemnek kitétetve lenni neheztelve tapasztalá.[22] 1836. május 2-án tett „Nyilatkozás”-ának első pont­ja szerint azért is javasolta a Játékszín felépítését, mert „egykor az ott futólag épültt, szú­ette avétt fából öszveaggatott, ingatag játékszínből, egy hirtelen szélvész tá­madásakor, az agyon veretéstől méltán tartható pub­li­cum a’ játék közepében kifutott”.[23]

Kisfaludy az előterjesztésében deszkaépületekben nyomorgó színészekről írt, ami a színészek lakásának értelmezendő, ezzel szemben a „Nyilatkozás”-ban egy deszkaszínházról, amelynek a használati idejét nem közölte. Az „egykor az ott futólag épült … játékszín” megfogalmazás egy régmúltban felállított, ideiglenesen fennálló építményre utal.

Kövessük nyomon Kisfaludy nyilatkozatainak utóéletét a színháztörténeti irodalomban, kiemelve a deszkaépítményre vonatkozó részeket.

A Schöpflin-féle színművészeti lexikon (1929): „1825-ben a fehérváriak játszanak, Horváth József és Komlóssy Ferenc társigazgatósága alatt. Milyen otthont nyujtott Füred az első apostoloknak? Az akto­rok fából tákolt félszerben tanyáztak, díszleteikkel és tűzhelyükkel; derékaljuk: földre hintett szalma. Modern darabokban a tagok nappal viselt ruháikban léptek fel, vitézi játékokhoz vendég uraktól kölcsönöztek magyar öltönyöket, népies kellékeket meg a környékbeliektől, biléta fejében.”

A Kerényi Ferenc szerkesztette Magyar színháztörténet (1990): „Mint említettük, Füred először (1824-től) a Székesfehérvárott működő társulat játszóhelye volt, ’egy futólag épült, szúette avult fából összeaggatott, ingatag’ bódé adott menedéket számukra.”

A Magyar Színházművészeti Lexikon (1994): „a fürdőhelyen először 1815-ben vagy 1816-ban fordultak meg magyar vándorszínészek. 1821-ben Balog István társulata játszott itt. Balatonfüred 1824-ben, a nádor látogatása után vált divatos helységgé, ekkor a Fejér vármegye által pártolt együttes szerepelt egy alkalmi deszkaszínházban.”

A fenti idézetekből követhető, hogyan csúszott egybe két egymástól független esemény: a székesfehérvári társulat 1824-es vagy 1825-ös füredi tartózkodása és Kisfaludy nyilatkozata a fából épített játékszínről. Schöpflin értelmezésében a deszkaépítmény a színészek lakhelye, Keré­nyinél a menedéke, a legutolsó értelmezésben már a játszóhelye. Kisfaludy ugyanis két faépítményről írt: 1830-ban a színészek lakhelyéről, 1836-ban pedig egy fából épített játékszínről, amelyet azonban nem kapcsolt össze a fehérvári társulat fellépésével. Ugyanakkor arról is írt, hogy a művészetkedvelők ki voltak téve az esőnek és szélnek, ami csak szabadtéri nézőhelyen fordulhatott elő. Az 1824-ben megjelent színikritikák semmit sem mondanak a színielőadások helyszínéről, csupán egyetlen alkalommal említik a publikum által elégedetten elhagyott „néző-he­lyet”.[24]

A deszkaszínház helyét Sörös Pongrác a Kerek templom közelébe helyezte,[25] ezért érdekesek az 1824. évi telektörténeti adatok. A tihanyi apátság 1824. július 28-án gr. Zichy Miklósnak, 1824. augusztus 4-én Czindery László táblabírónak két-két telket adott építkezésre. Gr. Zichy telkei a Csépán háztól (ma Kedves cukrászda) nyugatra, Czindery telkei a gr. Zichy Miklós részére ki­adott két telek és a hidegfürdőre vezető allé között helyezkedtek el.[26] Az utca északi oldalán a felső vendéglőtől nyugatra egy telket üresen hagytak, majd nyugat felé egy-egy telket kapott Deron pesti polgár 1824. augusztus 4-én és Koller Katalin özvegyasszony 1824. augusztus 12-én. A székesfehérvári társulat nem sokkal a szerződések megkötése előtt, 1824. július 1–13. között szerepelt Füreden, s ha az említett telkek valamelyikén deszkaszínház vagy a színészek la­kása állt volna, akkor azokról a szerződésben rendelkezni kellett volna.

Mivel a Schöpflin-féle lexikon szócikke és Garay Eszter levele szerint nem deszkaszínházban, hanem a felső vendéglő szálájában folytak a színielőadások, a deszkaszínház idejét három szempont figyelembe vételével korábbra helyezzük: 1. A füredi teátrumra 1792-ből gr. Fekete János versében maradt fenn a legkorábbi adat. 2. Kisfaludy Sándor 1800-ban szerelt le a hadseregből, 1802-ben még csak 30 éves volt, ezért a deszkaszínházra vonatkozó emlékei származhattak az 1802 előtti évekből is. 3. Az 1802-ben kibővített felső vendéglő emeletén kapott helyet az ét- és táncterem vagy szála, amelyet színielőadások céljára is használhattak.

Fentiek alapján a balatonfüredi színházak korábbi korszakolásával szemben logikusnak látszik, hogy 1792–1802 között deszkaszínházban, 1803–1830 között a felső vendéglő emeleti szálájában játszhattak a színészek azokban az években, amikor eljutottak Füredre. A kőszínházban 1831-től 1868-ig, az első nyári színkörben vagy Arénában 1842–1860 között, a másodikban 1861–1912 között folytak az előadások.

Lehetséges egy másik értelmezés is, amely szerint 1802 és 1830 között több helyszíne volt a színielőadásoknak: játszhattak a felső vendéglőben (ha sikerült megegyezni a bérlővel), de játszhattak egy ideiglenesen fennálló deszkaszínházban (amelynek a helye és ideje nem állapítható meg) és szabadtéri színpadon is. A kérdés eldöntéséhez ez ideig nem sikerült levéltári forrásokat találni.

 


[1] Magyar Országos Levéltár (MOL). Helytartótanácsi levéltár. Dep. eccl. oecon. bonorum. 1787. fons 167. pos. 12.

[2] Dr. Kovács Lajos: A régi pesti Vigadó építésének előzményei. Tanulmányok Budapest múltjából 3. 1934. 62–67.

[3] Fejér Antal versét közli Sólymos Szilveszter: Balatonfüred-fürdő bencés kézben 1743–1949 között. Tihany, 2003. 128–129.

[4] Veszprém Megyei Levéltár (VeML). Tihanyi Apátság levéltára. Actorum et cor­res­pon­den­tia­rum… fasc. IV. nr. 416.

[5] Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc 1754–1820. Budapest, 2002. 119. A levél szövegét közli a 336–337. oldalon a 201. jegyzetben.

[6] Balaton, 1912. 9–10. sz. 89.

[7] Czibula Katalin: A pest-budai német sajtó színháztörténeti híradásai 1781–1790 között. Magyar Könyvszemle, 1995. 1. sz. 30.

[8] MOL Helytartótanácsi levéltár. Dep. sanitatis. 1787. fons 10. pos. 44.

[9] Rexa Dezső: Az első magyar nyilvános színielőadások Pesten és Budán 1785. Tanulmányok Budapest múltjából 3. 1934. 129.

[10] Kovács i. m. 1934. 72–77.

[11] Kovács i. m. 1934. 82.

[12] MOL Helytartótanácsi levéltár. Dep. eccl. oecon. bonorum. 1789. fons 50. pos. 43, 53.

[13] Daday András: Újabb adatok a régi Balatonfüred történetéhez. Orvostörténeti Közlemények 44. 1968. 117. Az irat lelőhelye ismeretlen.

[14] VeML Tihanyi Apátság levéltára. Actorum et corresponden­tiarum… fasc. III. nr. 307. – MOL Helytartótanácsi levéltár. Dep. eccl. oecon. bonorum. 1794. fons 55. pos. 11.

[15] Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltára. Acta archiabbatiae. fasc. 17. litt. v.

[16] Magyar Színházművészeti Lexikon. Szerk. Török Margit. Budapest, 1994. Balatonfüred színészete szócikk. – Hudi József: A balatonfüredi színházak és színészet története (1831–1861). Balatonfüred, 2008. 52–53.

[17] Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. 1929–1931. 1. k. 97.

[18] Pap Gábor: Történetek a’ mai időkből. Székes-Fehérvár, 1822. 75–76, 83.

[19] VeML Tihanyi Apátság levéltára. Acta abbatiae. capsa 7. nr. 2. 58.

[20] Pap i. m. 1822. 75–76.

[21] Magyar Színházművészeti Lexikon i. m.

[22] Zala Megyei Levéltár (ZML). Zala vármegye közgyűlési iratai, 1830. augusztus 9. 2415. sz.

[23] ZML Zala vármegye közgyűlési iratai, 1836. május 2. 870. sz.

[24] Kerényi Ferenc: A magyar színikritika kezdetei 1790–1837. I. Budapest. 2000. 110–111.

[25] Sörös Pongrácz: A tihanyi apátság története. Budapest, 1911. 2. k. 510.

[26] VeML TAL Actorum et correspondentiarum… fasc. VII. nr. 810, 811, 812, 813.

Módosítás dátuma: 2013. szeptember 08. vasárnap, 16:24